Nyakunkon a tavasz, ami egyet jelent a természet kivirágzásával: a fák egyre zöldebbek, a növények új erőre kapnak. Ebben az időszakban nemcsak a magok, palánták, hagymák elvetése a legalkalmasabb, szobanövényeink átültetése is időszerűvé válik.
A folyamat számos növény esetében nagyon fontos szerepet tölt be. Ha úgy látjuk, hogy az ültetőkaspó alján már kikandikálnak a gyökerek, vagy kedvenc növényünk már valahogy nem képes növekedni, mindenképpen időt kell szánnunk az átültetésre. Mutatjuk, hogyan lehet a legtökéletesebben megoldani a feladatot.
Enyhén öntözzük meg a növényt, hagyjuk pihenni körülbelül egy órán keresztül, majd óvatosan emeljük ki a földből.
Ügyeljünk rá, hogy a gyökerek ne sérüljenek, ugyanakkor teljesen rendben van, ha azokat kissé megmozgatjuk a tökéletes kiemelés érdekében. Az elhalt vagy sérült gyökérrészeket vágjuk le.
Méret szempontjából elegendő eggyel nagyobb kaspót választani, már csak azért is, mert ha túl nagyot választunk, a növekedés alul kezdődik meg – és ott is folytatódik. Ennek eredménye annyit tesz, hogy a gyökérzet elburjánzik, míg a föld feletti növényrészek fejlődése megreked. Az ültetőkaspóknál emellett rendkívül fontos, hogy olyat válasszunk, aminek lyukacsos az alja, így a gyökérzet képes lélegezni. Fontos, hogy az új kaspó aljába szórjunk némi virágföldet, ezzel megágyazva a gyökérzetnek.
Óvatosan állítsuk bele az új kaspóba a növényünket, majd kezdjük el gondosan körülszórni virágfölddel. Ahogyan haladunk, az ujjunkkal nyomkodjuk meg kissé a földet, hogy az ne legyen levegős.
Amikor elkészültünk, gondosan öntözzük meg az átültetett növényt. Amennyiben azt látjuk, hogy a víztől kissé összeesett a virágföld, úgy nyugodtan szórhatunk még rá. Az öntözést addig végezzük, amíg a kaspó alján el nem kezd szivárogni a víz. Ez azt jelenti, hogy a növényt sikeresen „megitattuk”.
Fontos tudni, hogy valamennyi virágföld már tartalmazza a növényünk számára elengedhetetlen tápanyagokat, ha valaki azonban némi plusztörődést szeretne biztosítani, bátran alkalmazhatja a boltokban kapható tápoldatokat az átültetéstől számított hat hétig.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.