Lagzi

A számok nem hazudnak: már az esküvő szervezésénél eldől, mennyire lesz tartós a házasság

Létrehozva: 2022.02.14.

Meglepő felmérés készült, melyből kiderül: már a nagy nap előkészületei meghatározzák, mennyi idő múlva jön a válás.

Egészen érdekes felmérés eredményeit tették közzé a minap a brit Marriage Foundatonnak hála: eszerint a lagzi ára igenis befolyással van a kapcsolat tartósságára. Minél rongyrázóbb volt ugyanis az esküvő, annál nagyobb a valószínűsége a válásnak.

Számszerűsítve azon angoloknak, akik 20 ezer fontnál többet költöttek a nagy napra, 10 százalékuk három éven belül elvált. Ez pontosan duplája az átlagnak, azaz a luxusesküvők kétszer akkora eséllyel végződnek válással három éven belül, mint a többi.

Meglepő azonban, hogy míg az olcsóbb esküvők tartósabb kapcsolatot rejtenek, ez nem feltétlen igaz a miniesküvőkre: azon esküvők 34 százaléka 10 éven belül válással zárul, ahol 10 vendégnél kevesebb vett részt a lagzin. Ez a szám itt is duplája az átlagnak.

A számok magyarázataként az alapítvány a következőket mondta: a drága esküvők hozománya sok esetben komolyabb adósság, amely minden kapcsolatot megterhel. A túl kevés meghívott pedig azt mutatja: a pár valójában nem elkötelezett egymás mellett, mintha "titkolni" szeretnék kapcsolatukat. Ez pedig egyértelműen nem lehet egy tartós házasság alapja.

(Via)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138296_auto_resized.jpg
origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27172_resized.jpg?avcount=1713424512
origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134351_auto_resized.jpg
borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139317_auto_resized.png
hirtv.hu

Megerősített biztonsági intézkedések közepette zajlik az uniós csúcs + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17100163_auto_resized.jpg
life.hu

Kiderült az igazság: Ezért siettek bejelenteni Katalin hercegné diagnózisát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17120913_auto_resized.jpg
vg.hu

Már csak a csoda segíthet: Varga Mihály rossz hírt közölt a nyugdíjasokkal – lehetett sejteni, hogy ez lesz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27174_resized.jpg?avcount=1713424512
origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713424512
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713424512
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713424512
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/ZxyMIk1u4NE-kOTN-R6CqRnsWwvgUGUYVBlgRktxUU0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAwOTdlNTg5Njg3OTRhY2Q5ZGRhYzU3MDViNDJiNjkx.jpg
Ezo

Született vezetők és igazi egyéniségek: ez a három legerősebb csillagjegy

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Qa0JCs38A98156PJXttOUqJtF2lhKcCuOiZLF8-hPFk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzEyMmNlYzM1Yjk1MDRlZmI5M2RjZjMwM2JhZjkzYjhm.jpg
Retrográd

Három csillagjegy, aki könnyedén rázza le magáról a Merkúr kegyetlen hatásait áprilisban