Test és lélek

Ezeket a csillagjegyeket az Isten is egymásnak teremtette

Bors

Létrehozva: 2021.12.07.

Vajon ki a tökéletes számodra?

Forrás: Pixabay

Vannak olyan párosok, akikről messziről látszik, hogy az ég is egymásnak rendelte őket. Ezek a csillagjegyek tökéletesen működnek együtt, harmónia és megértés jellemzi a kapcsolatukat.

Kos-Mérleg

A Kos nagyon jó vezetői tulajdonságokkal rendelkezik, tudja, hogy mit akar, makacs, mindent megtesz annak érdekében, hogy elérje a célját. A Mérleg tudja, hogyan kell átvenni az irányítást a legnehezebb helyzetekben, nem esik kétségbe akkor sem, amikor már a Kos legszívesebben feladná. Mindketten a hosszútávú kapcsolat hívei, viszont szeretnek időnként egy kis romantikát és kalandot csempészni az életükbe.

Ikrek-Nyilas

A Ikrek szórakoztató, vidám, kedves személyiség, szinte bármiről beszélhet, mindig felvidítja a körülötte lévőket. Azonban, mivel nem bírja a korlátokat, nagyon nehezen alakít ki komoly kapcsolatot. Olyan partnerre van szüksége, aki nem akadályozza terveiben, sőt támogatja, és nem állít fel számára korlátokat. A Nyilas pontosan egy ilyen személy. Ketten egy tökéletes párost alkotnak, mindig pezseg körülöttük az élet, állandóan tele vannak ötletekkel, felemelt fejjel haladnak előre.

Rák-Bika

A Rák az egyik legérzékenyebb csillagjegy, de ezen túl nagyon együttérző is. Empatikus, viszont soha nem tud senkinek nemet mondani, ezért gyakran érzi úgy, hogy le van merülve. Olyan partnerre van szüksége, aki megérti, szereti, és elviseli a hangulatingadozásait. Nagyon jó párost alkotnak a Bikával, ugyanis a Bika könnyen rá tud hangolódni a Rák állandóan szárnyaló érzelmeire. Amikor ők ketten egyesítik az erőiket, képesek az egész világot megváltani. Nagyon nagy terveik vannak, és tudják, hogy mit kell tenniük, hogy sikeresek legyenek.

Bak-Szűz

A Bak egy nagyon öntudatos csillagjegy, sok időt tölt azzal, hogy valójában közelebb kerüljön az életcéljához. Ambiciózus, erős vezetői képességekkel rendelkezik. Ha valakit igazán megszeret, minden álarcot ledob magáról, egy komoly kapcsolatért bármit megtesz. A Szűz nagyon elszánt, következetes és kitartó. Mindketten ugyanazon az úton haladnak, mindent megterveznek előre, és eltökélten haladnak céljaik felé. Szeretik, ha dolgok irányítása az ő kezükben van, szinte soha nem bizonytalanodnak el, nagyon magabiztosak.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143910_auto_resized.jpg
origo.hu

Döbbenetes felvétel, így törtek rommá az autók a repülőtérre vezető úton - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713551416
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145058_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Szijjártó Péter: a BAT 60 milliárd forintos beruházása 450 új munkahelyet teremt Pécsen + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713551416
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132642_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713551416
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713551416
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/v-eF43Tn5QKfYBKtKa0BWjROfBboufr4PFPCvzxzDXE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk4NjM1MjVmZmZiYTQ3NGE5N2Q3Y2E4YmRiNzRlMDEw.jpg
Pletykafészkek

Vigyázz velük: ez a 3 csillagjegy garantáltan kibeszél a hátad mögött

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/ZxyMIk1u4NE-kOTN-R6CqRnsWwvgUGUYVBlgRktxUU0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAwOTdlNTg5Njg3OTRhY2Q5ZGRhYzU3MDViNDJiNjkx.jpg
Ezo

Született vezetők és igazi egyéniségek: ez a három legerősebb csillagjegy