Test és lélek

Ezt az ételt szigorúan tilos megenni, ha nem került időben hűtőbe

Bors

Létrehozva: 2021.10.30.

Ha véletlenül nem kerül hűtőbe időben, komoly gyomorrontás is lehet a vége.

Forrás: Pixabay

Vannak bizonyos ételek, amiket nap mint nap fogyasztunk, ám nem gondolnánk, hogy a mikrózás, az újramelegítés, vagy éppen a szobahőmérsékleten való tárolás – esetleg kint felejtés – komoly problémákkal járhat. Ilyen kényes étel a csirke, a burgonya, a gomba, a spenót, de a rizs is.

ha a rizs például kint marad az éjszaka, abból jobb nem enni, könnyen lehet ugyanis ételmérgezés a vége.

Ha mégis így jártunk, hányással és hasmenéssel is végződhet a baki, amit valójában egy baktérium okoz. Ez a kórokozó a rizs, a zöldségek, valamint fűszerek és tejtermékek felületén is megtalálható. A szaporodásnak pedig kedvez a szobahőmérséklet, főleg ha minimum 3 órán át a konyhapulton marad.

Ha nincs rajta sok baktérium, akkor jó eséllyel nem lesznek ilyen kellemetlen tüneteink, ám ehhez az is szükséges, hogy megfelelően előkészítsük az ételt, betartsuk a higiéniás szabályokat, és ami a legfontosabb: időben kerüljön hűtőbe!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089155_auto_resized.png
origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711709413
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085484_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711709413
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711709413
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/JmHfTibHr1n8GMOthOqKbLlYRwMklrpXPyMmnp3NQaQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYyZjk5NmE0ZWQ2YzRmMGViYjQwMmM3N2Y3ZTllMmIz.jpg
Ezo

Hétfőn érkezik a telihold, ez a négy csillagjegy már ma érezheti a hatását

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/nYMsw4zKCvYAZ6pQY_UmjgNi8htapMVwcLVH1IQzkbA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2E4NTk4MmYxNDU4YTRhMTJhOTVmMmVkY2FmNjg5NGEz.jpg
Ezo

Ősi tudás tárul fel: ezt árulja el rólad az atlantiszi horoszkóp