Most már bizonyított: eddig vagyunk még tudatunknál a halálunk után is

Most már bizonyított: eddig vagyunk még tudatunknál a halálunk után is

halál
PUBLIKÁLÁS: 2021. március 12. 22:00
Bár a szívünk nem dobog tovább, az agyunk nem áll le azonnal.
Bors

Az agyunk a tudatánál marad azután is, hogy meghaltunk egy új tanulmány szerint. Ez azt jelenti, hogy tisztában kell lennünk azzal: meghaltunk.

A kutatók eredményei azt a lehetőséget is felvillantják, hogy létezik a halál utáni élet. Úgy tűnik, hogy néhány percig biztosan, hiszen az agy még percekig működik azután is, hogy a szív megállt.

New York-i tudósok fedezték fel, hogy az agy a szívleállás után is működhet, méghozzá az a része marad működőképes, amely az öntudatért felel.

Dr. Sam Parnia, a New York-i Egyetem Langone Orvosi Központjának igazgatója és újraélesztés kutatója azt állította, hogy az agysejteknek akár napokra is szükségük lehet ahhoz, hogy elhaljanak.

„A sejtek nem változnak azonnal élőről halottra. Valójában a sejtek sokkal ellenállóbak a szívmegállással – halállal – szemben, mint eddig hittük” – fogalmazott.

A kutatás során négy olyan pácienst vizsgáltak, akiket lekapcsoltak a lélegeztető-gépről. Három esetben az agyi funkcióik is leálltak a szívükkel egyidőben, egy betegnek azonban olyan agyhullámokat produkált a teste, amelyeket alvás közben szokott – írja a Daily Star.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.