Szentkúti csodavíz segíti a gyermekáldást

Szentkúti csodavíz segíti a gyermekáldást

gyermekáldás
PUBLIKÁLÁS: 2019. március 09. 18:00
<p>Januárban született meg a legfiatalabb kisbaba, akinek szülei részt vettek a Gyermekre vágyók lelkigyakorlatán Szentkúton. A kristálytiszta forrásvíz és a hely nyugalma új reményt ad a meddő pároknak. </p>
Gergály Judith

Budapesttől száz kilométerre, a Mátra és a Cserhát ölelésében található a csodatévő erejéről is elhíresült Szentkút, ahová a gyermekre vágyók a legnagyobb számban érkeznek segítséget kérni. Legutóbb február 24-én tartottak lelkigyakorlatot, amelyre feszült, aggódó párok érkeznek minden évben. Számos megszületett baba bizonyítja, hogy érdemes ellátogatni oda. Azt mondják, a csodatévő víz, a spirituális környezet vagy maga a hit segít leginkább a pároknak. 

A szent kút kristálytiszta, iható vizet ad már a 13. századtól és egész évben érkeznek ide zarándokok. Két csodálatos legenda is kapcsolódik hozzá: az egyik, hogy a Szűzanya megjelent egy tölgyfa koronájában a néma pásztorfiúnak, a fiú ivott a vízből, és azonnal beszélni kezdett. A másik legenda Szent László királyhoz kapcsolódik, aki megérintette lándzsájával a sziklát, és forrásvizet fakasztott azon a helyen az erdőben, ami ma is az ő nevét viseli. A kút vize elapadhatatlan, körülötte pedig emléktáblák százai sorakoznak, ahol hálát ad­nak azokért a csodákért, amelyeket kaptak. Sok táblán egy kisgyermek neve áll, akiért kö­szönetet mondanak a szülei. A kegyhely mellett egy ferences kolostor áll, ők adnak helyet a lelkigyakorlatoknak. Lóránt atya szerzetes szerint mérhető a hely jótékony hatása. 

– Akikkel csoda történik, utána visszajönnek, gyakran hálatáblát hoznak, néha pedig hozzájárulnak ahhoz is, hogy jegyzőkönyvet vegyünk fel róla. A leggyakoribb a gyermekáldás, fiatal házaspárok eljönnek, imádkoznak, kérik a Szűzanya közbenjárását, és hálásak azért, ha sikerrel jártak. Gyógyulásokról is van visszajelzésünk. Akadt olyan, aki orvosi igazolást is hozott – mondta a Borsnak Lóránt atya.

Azonban ez az esetek kisebb része, ami valahol érthető is, hiszen az emberek ritkán beszélnek intim dolgaikról vagy betegségeikről. Megtudtuk azt is, hogy a víz összetételét bevizsgáltatták, és kiderült, hogy egyszerű forrásvíz. – A víz egyszerűsége és tisztasága gyógyít, ahogyan az életben is a legtöbbször az egyszerűség a célravezető – tette hozzá. 

Ottjártunkkor találkoztunk például egy szegedi párral, akik karjukon vitték a babájukat, és gyertyát gyújtottak, ittak a vízből, majd bementek a templomba. A nevüket nem akarták elárulni, de annyit elmondtak, hogy nagyon hálásak a gyermekért, és évente többször visszajárnak ide gyertyát gyújtani. Csépányi Gábor atya orvosi diplomával is rendelkező katolikus pap, négy éve szervezi a Gyermekre vágyók lelkigyakorlatát. Lapunknak elmondta: sok pár küld neki fényképet a megszületett kicsikről. 

– A legtöbb pár reménytelenséggel, aggodalommal és feszültséggel érkezik a lelkigyakorlatra. Az együtt töltött idő alatt azonban rájönnek, hogy nincsenek egyedül a problémájukkal, vannak mások is, akikkel sorsközösséget vállalnak, és közben jobban egymásra találnak – fogalmazta meg Csépányi Gábor atya.

Hozzátette: legtöbbször lelki gátja van annak, ha nem érke­zik utód a családba, ezeket kell feloldani. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.