Lényeg a méret?
Az ovis a saját szemszögéből alkot, ezért túl nagyok hozzá képest a szülei. A számára fontosabb személyt közelebb rajzolja önmagához, a kevésbé meghatározó néha csak félig készül el, vagy sehogy. Ha a család kutyája nagy a rajzon, az nem agresszióról vagy félelemről, inkább az iránta való szeretetről árulkodik.
Összefirkált alkotás
A kicsiknél a firkálás a mozgás öröméről szól. Nagyobbaknál lehet elégedetlenség a végeredménnyel, de utalhat túlzott elvárásokra is. Jelezhet testvérféltékenységet, ha eredetileg a kis tesó halálát ábrázolta, de így elfedve felülírja azt. Állhat a háttérben összeveszés is, ami miatt az alkotó megsemmisíti a másnak szánt rajzot. Meg lehet kérdezni, mi történt, de ha nem akar beszélni róla, ne faggassuk!
Sokatmondó jelek
Bizonytalanságot jelez, ha talaj nélkül ábrázolja önmagát vagy a szeretteit. Az anyahatás a rajz bal oldalán érvényesül, a nap sokszor az apát jelképezi. A kerítés utalhat bezártságra, de keretre, biztonságra is. A gyakori ház jelezheti a fészek melegét, ám akkor is hangsúlyos lehet, ha a család költözik vagy építkezik. Több rajz megtekintése segíthet, hogy jobban szétváljanak előttünk az ábrán látható szimbólumok, a tematika és a valóság.
Beszédes színek
A színek érzelmi töltetet mutatnak, de nem kell félni a sötétebb tónusoktól sem, azok mélyebb érzésekről tanúskodnak. Egy családi gyásznál helyénvaló, ha a gyermek – kiadva magából – beleviszi a fájdalmát a rajzba. A valóságtól eltérő színezés kreativitásról árulkodik. Jó tudni: a lányok szívesebben színeznek.
Felejtse el a kütyüket!
A gyermekpszichológus óva int a kütyüktől, mert elveszik a rajzolás iránti vágyat és leszűkítik a fantáziát. Ráadásul a rajzolás nem csupán időtöltés, igény és önkifejezés is lehet egy gyermek számára. Sőt számos inger feldolgozásában segíthet, akárcsak a zene, a tánc, a beszélgetés, vagy a mese.
Kihasznált felület
Ha a rajz kitölti a papírt, a gyerek helyén van az életben. Ám, ha a lapon szinte elvész az ábra, az utalhat egy olyan vágyképre, melyet még nem nagyon mer kifejezni. Ha a kis kép a családot ábrázolja, ott gyengülhetett a biztonságérzet.
Szakadó lap
A határozott vonalvezetés önbizalomra, biztos háttérre utal, ám, ha a ceruza majdnem átszakítja a papírt, ott indulat lappang, a feszültség kifejezésének hiánya érhető tetten.
Varga Feri énekes, Balássy Betty férje a grafológiával egyenrangú tudománynak tartja a gyermekrajz-elemzést: – Az ötéves Róza lányom mindig rajzol talajt, nem lebeg a család a lapon, szóval ez jó visszajelzés, hogy biztonságban érzi magát. A régi rajzait pedig újra előveszem, hátha egyiken-másikon, amin csak ő szerepel, napocska formájában magamat is felfedezhetem.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.