Egy masszázs terapeuta most pontokba szedte, miken szoktak az emberek általában izgulni az asztalon fekve, és hozzáfűzött néhány gondolatot, amivel remélhetőleg eloszlatja a potenciális alanyok aggodalmait.
Erekció
A férfiak szembesülhetnek azzal a kínos helyzettel, hogy kicsit túlságosan is megörülnek a masszázsnak. A terapeuta szerint ez egy teljesen hétköznapi dolog, felesleges pironkodni miatta. A masszőr majd diszkréten letakarja az ágaskodó tagot egy lepedővel és nem törődik vele.
Puki
A gázoknak valahogy távozni kell a szervezetünkből, ez egy teljesen normális dolog – ettől függetlenül senki nem szeretné, hogy ez pont a masszázsasztalon történjen meg. A terapeuta persze nem arra bíztat, hogy eregessünk kedvünkre, de ha már megtörtént a malőr, felesleges rajta rágódni.
Szőrös hát
Ez a problémakör kevésbé érinti a nőket, hiszen a szebbik nem megszállottan csupaszítja le minden porcikáját. Na de mi a helyzet egy dús szőrzetű férfi háttal? A masszőr szerint semmi kivetnivaló nincs benne, és attól sem kell tartani, hogy emiatt fájdalmas lesz a masszázs – ilyenkor egyszerűen csak több olajat használnak, hogy ne húzzák a szőrt.
Súlyfelesleg
A kis hurkák és a narancsbőr rengeteg embert feszélyez. Sokan azért nem látogatnak el masszázsra, mert nem merik felfedni tökéletlenségeiket, attól tartanak, hogy titokban megveti őket a masszőr. A terapeuta szerint ennek semmi alapja nincsen, hiszen nem csak modellek járnak hozzájuk. „Amíg át tudsz fordulni egyik oldaladról a másikra, nincs min görcsölni” - fogalmaz tömören.
Bőrbetegségek
Nem csak a szégyenérzet, de a félelem is ott motoszkál a bőrbetegséggel élőkben: mi van ha a kezeléstől még rosszabb lesz a helyzet? Természetesen nem szabad félvállról venni a problémát, de ha megbeszéljük a masszőrrel, hogy pontosan milyen bőrbetegséggel küzdünk, még az is előfordulhat, hogy tud segíteni a problémán. Ha nem, akkor is számos olyan hipoallergén olaj van, ami nem árt mondjuk egy ekcémás bőrnek.
Terhesség
A más állapot nem lehet akadálya egy fantasztikus relaxáló masszázsnak. A terapeuta szerint ennyi kényeztetés éppen hogy kötelező a babát váró nőknek, a masszőr pedig megoldja, hogy kényelmes és veszélytelen helyzetben tudja dögönyözni a kismamát. Természetesen ilyenkor oldalt kell feküdni, de a masszázsasztalt párnákkal könnyűszerrel földi mennyországgá lehet alakítani.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.