Egy átlagos, körülbelül 70 kilós ember szervezetében nagyjából 40 liter folyadék van, aminek egyharmada sejteken belül található. Fontos azonban megjegyezni, hogy az elsődleges szempont nem az, hogy mennyi víz van a szervezetben, hanem, hogy testen belül milyen a nátrium és a víz aránya – árulta el dr. Kovács Zoltán háziorvos.
– Önmagában a vízre a szervezet minden egyes részén szükség van: javítja a vérkeringést, segíti a vese normális működését, hatással van az emésztőrendszerre és az agyi működésre. Ha azonban túl kevés folyadék kerül a szervezetbe, az megnöveli a nátrium szintjét, ami végül heves szívdobogáshoz, izomgyengeséghez, zavartsághoz és tudatzavarhoz vezethet – hangsúlyozta a szakember.
Kiszámolható a napi szükséglet
A köztudatban az él, hogy napi két liter folyadékra van szüksége a szervezetnek, ez azonban nem teljesen igaz. Ez egyénfüggő, és nagyban befolyásolja, hogy mekkora az illető testsúlya. A szakemberek általában 3 kilónként 1 deciliterrel szoktak számolni.
– Egy 60 kilós nő esetében igaz, hogy napi két liter lehet az ajánlott mennyiség, amihez minden egyes elfogyasztott vízhajtó szer – például kávé – után további két decilitert kell hozzáadnunk. Egy 100 kilós férfinál a 3,5 liter is az alap, de ha már megiszik két kávét, máris 4 liter vízre lehet szüksége.
Túlzásba sem szabad esni
A szervezet magas nátriumszintje mellett az is komoly problémát okozhat, ha a túlzott folyadékfogyasztással a másik irányba billentjük el a mérleg nyelvét. Vízmérgezés akkor léphet fel, ha hirtelen túl sok vizet iszunk, vagy ha olyan betegségünk van, ami megakadályozza a szervezeten belül a víz kiválasztását.
– A szervezet igyekszik kiegyenlíteni a nátrium és a víz arányát. A túlzott folyadékbevitelkor a sejtek megpróbálják növelni a nátrium szintjét azzal, hogy hatalmas mennyiségű vizet vesznek fel. A legveszélyesebb, ha ez az agyban történik, a koponyán belüli nyomás megemelkedése ugyanis komoly károkat okozhat – mondta dr. Kovács Zoltán.
A háziorvos szerint azonban a túlzott vízfogyasztás a cukorbetegség vezető tünete is lehet.
– Ha valaki nem egy nagy vízfogyasztó, viszont egyik pillanatról a másikra elkezd sokat inni – ezzel együtt pedig nagyon sokat pisilni –, az cukorbetegséget jelenthet, amit mielőbb ki kell vizsgálni – hangsúlyozza a szakember.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.