Test és lélek

Erotikus könyv mutatja be a hazai milliárdosokat

Bors

Létrehozva: 2015.11.29.

A magyar Szürke ötven árnyalata – így jellemzik az elsőkötetes író, Mira Sabo könyvét.

Az Amíg kinyílik a szemünk című történet főhőse egy gyönyörű fiatal lány, akit egy extrém szexuális szokásokkal rendelkező magyar milliárdos kényszerít magára, tartja függőségben. A szerzőtől azt kérdeztük, hogy mit szól a párhuzamhoz.

– Még nem tudom eldönteni, hogy örüljek az összehasonlításnak vagy se. Persze hízelgő, hiszen az említett könyv világsiker, de az én regényem nem a szex köré összpontosul, és nem is ez a fő témája. A regény mélyen elemzi a családon belüli erőszak olyan mozzanatait, amitől a társadalom hajlamos elfordítani a fejét. Mindezt olyan környezetbe ültetve, mint a hazai elité – akik köreibe milliárdosok és politikusok is tartoznak – válaszolta a Borsnak Mira Sabo, aki az olvasóra bízza annak eldöntését, hogy a regény valóságos alapú vagy sem. De annyit elárult, hogy egy nagyon is valóságos miliőbe ágyazta a történetét.

– Az erotikus jelenetek feszültségéhez kizárólag a saját fantáziámat hívhattam segítségül, de a háttértartalomhoz komoly kutatásokat végeztem – mondta a szerző, akinek könyvét korábbi kiadója a botránytól félve cenzúrázni akarta, de ő minden szavához ragaszkodott. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191040_auto_resized.jpg
origo.hu

Tüntetés Debrecenben: Anyák napján tüntetget Magyar Péter - itt vannak a részletek!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27806_resized.jpg?avcount=1714972811
origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187357_auto_resized.jpg
vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192009_auto_resized.jpg
life.hu

Visszatér Londonba Harry herceg: nyomós oka van a látogatásnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191489_auto_resized.png
hirtv.hu

Paláver: Nadrágszíjas plakátokkal fogadták Debrecenben Magyar Pétert + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714972811
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189714_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elpusztul a világegyetemünk, a Nagy reccs lehet mindennek a vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/EN7bgfHhltKMAu0pxszky6XUY-mEZw2o7JaaniVxXe4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzcwZmVkMmNlYzFiMTQ3OTRiMTI1ZTFjYjVkMzE4MGEx.jpg
Favorit

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/lHj-gZZ6oiCS2RNd3pB-KKq_1mhzuWXfXN1d8qkgWVI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzIwNmNlYzczNzdjNTQ3NmQ5MDMxOGM2NzljNzQ4NDk5.jpg
Kvíz

Egybe vagy külön? A többségnek fogalma sincs, hogy kell írni ezeket a szavakat