Test és lélek

A migrén új ellenszerét keresik Szegeden is

Bors

Létrehozva: 2015.10.23.

Kelet-Európából egyedül szegedi résztvevői vannak annak a nemzetközi kutatásnak, amelynek célja a migrén újfajta gyógyszerének kikísérletezése. Hazánkban másfél millióan szenvednek ilyen típusú fejfájástól, egyharmadukon pedig nem segít a jelenleg elérhető egyetlen terápiás módszer.

Hazánkban másfél millióan saját tapasztalatból tudják, mi az a migrén. Lassan népbetegségnek is nevezhetjük, bár igazságtalan módon a nőket jóval gyakrabban sújtja. Míg gyermekkorban a fiú-lány arány ugyanaz az érintettek körében, felnőttkorra a migrénesek kétharmada a nők közül kerül ki.

Ha mindehhez hozzávesszük, hogy 60 éves kor után csökken a betegség előfordulása, valószínűleg nem állunk messze a valóságtól, ha azt állítjuk, hormonális okok is állnak a hátterében. Az azonban, hogy pontosan mi váltja ki, a mai napig többé-kevésbé rejtély az orvosok előtt.

– Stressz, időjárás-változás, de még a táplálkozás is okozhatja ezt a hirtelen fellépő, erős fejfájást. A legkritikusabb viszont a túlterheltség – mondta el Vécsei László, a Szegedi Tudományegyetem Neurológiai Klinikájának intézetvezető professzora. A betegséggel pedig nem csupán az a baj, hogy az érintettek a roham alatt képtelenek bármit csinálni és szenvednek.

– A migrénesek között statisztikailag kissé nagyobb a stroke és az epilepszia előfordulásának aránya – mondta el a neurológusprofesszor.

Nem véletlen, hogy a migrén hosszú évtizedek óta aktívan kutatott terület. Látványos eredményt azonban az elmúlt húsz évben nem sikerült elérni: a triptánok gyógyszeripari bevezetése óta nincs másfajta átütő, rohamkezelési alternatíva.

– Az antitestek beinjekciózásának módszere klinikai vizsgálatok alatt áll. Ennek lényege, hogy olyan anyagot juttatnak a szervezetbe, amely a roham során felszabaduló molekula ellen hat, és hetekig garantálja a fájdalommentességet – mondta el Vécsei László.

Ez a módszer tehát még nem elérhető, de bevezetése után, sok betegen szerzett tapasztalat alapján derül majd csak ki valós hatékonysága. Éppen ezért olyan kutatási program indult, amelynek célja, hogy egy olyan molekulát találjanak, mely a migrén újfajta ellenszere lehet. A finnek a genetikai hátteret vizsgálják, a németek pedig egyebek mellett speciális MR-vizsgálatokat végeznek. Az Euroheadpain programnak Kelet-Európából egyedül szegedi résztvevői vannak: a Szegedi Tudományegyetem kutatóinak fő feladata a migrén új gyógyszerjelölt-vegyületének a tesztelése.

– Új hatásmechanizmusú vegyületekkel dolgozunk: Fülöp Ferenc professzor vezetésével vegyészek, Toldi József professzor közreműködésével élettanosok és mi, neurológusok kutatunk együtt. Már közel másfél évtizede foglalkozunk a kinurénsav analógok hatásaival, ezért kerülhettünk be a programba. Ennek köszönhetően most tudunk vegyszereket és új kísérleti eszközöket venni, ami nagyban segíti majd a munkánkat – mondta el Vécsei László. Arra a kérdésre, mikor kerülhet a piacra a kutatás eredményeként új gyógyszer, a professzor óvatosan válaszolt.

– Minden gyógyszert évek, évtizedek alatt fejlesztenek ki, és több milliárd dolláros költsége van. Esetünkben az a kérdés, találunk-e olyan molekulát, amit érdemes alaposabban vizsgálni. Ha igen, Koppenhágába küldjük további vizsgálatokra, ahol újabb teszteken tanulmányozzák majd. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196646_auto_resized.jpg
origo.hu

Mintha egy bombát dobtak volna erre az épületre, pedig így tervezték - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27861_resized.jpg?avcount=1715092219
origo.hu

Putyin rendkívüli beszédet mondott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196174_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193247_auto_resized.jpg
vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194593_auto_resized.png
hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27862_resized.jpg?avcount=1715092219
origo.hu

Szexpartnereket toborzott Magyar Péter jelöltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715092219
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715092219
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715092219
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Vl4I1LzT88X3-pDdRdF3Kt7gc8z4N-C8RVnnDpdUVXI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhkNGFkNDY2MzIyYjQ2OTZhNmJmMWM0YjI3ODM2ZTcy.jpg
Váltás

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/EN7bgfHhltKMAu0pxszky6XUY-mEZw2o7JaaniVxXe4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzcwZmVkMmNlYzFiMTQ3OTRiMTI1ZTFjYjVkMzE4MGEx.jpg
Favorit

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje