Test és lélek

Élete alkonyán talált rá fiatal múzsájára Móra Ferenc

Tamás Rita

Létrehozva: 2015.08.30.

Móra Ferenc életét végigkísérték a titkos kapcsolatok, halála előtt ismerte meg a legnagyobb őt egy fiatal lány személyében.

Móra ötévnyi jegyesség után vezette oltár elé Walleshausen Ilonát, akit már az esküvő napján sem szeretett.

A házasság ennek megfelelően alakult. A nő a főzés-konyha-szakácskönyvírás háromszögben érezte jól magát, és nem különösebben érdekelte ura és annak munkássága, míg Móra eleinte az alkotásban, később a nők utáni hajszában talált némi boldogságot. Az első szeretője, akiről az irodalomtörténet tud, Lölbach Emma volt, barátjának, Domokos Lászlónak a felesége. A barát mindvégig azt hitte – vagy azt akarta hinni –, hogy a kapcsolat csak lelki indíttatású, de Móra leveleiből kiderül, hogy a szerelem igenis beteljesedett.

Plátói kapcsolat fűzte viszont Fischof Ágotához, a könyvtár- és múzeumigazgatóként dolgozó, negyvenes éveiben járó Móra nem mert közeledni a 22 éves, első szegedi szakképzett könyvtárosnőhöz. A sorban egy újabb férjezett asszony következett: Diósszilágyi Sámuel makói kórházi főorvos nejével, Dybisewszky Annával kezdett viszonyt. Őt egy özvegyasszony követte, Gulácsy Irén író, ő mesélte el Mórának az Aranykoporsó történetének alapjául szolgáló Szent Bonifác-legendát.

Ám mire elkezdte a regényt, már egy másik nőért dobogott a szíve, akit talán jobban szeretett, mint az összes többit együtt. Az 53 éves Móra és a fele annyi idős, vonzó, okos, modern gondolkodású zsidó lány – Kalmár Ilona –, aki egy szép karrier előtt álló fiatalember menyasszonya volt, a Balatonnál találkozott először, és két nap alatt egymásba szerettek.

Móra nem akart elválni, nem akarta lekötni a fiatal lányt, viszonyuk mindvégig titokban maradt, olyannyira, hogy az író erotikus levelei is csak Ilona 1986-os halálát követően kerültek elő. Mórából egészen új embert varázsolt ez a szerelem, elkezdett verseket írni – a nőhöz írt műveiben nagy szerepet játszik a szexualitás –, kettős levelezést folytattak, egy olyat, amit a férj is láthatott és egy titkosat, amely túlfűtött erotikával volt áthatva.

Nem élvezhették sokáig egymás közelségét, mert Móra súlyos beteg lett, családja és orvosa titkolta előtte, hogy hasnyálmirigyrákja van. Levelezéssel tartották fenn a mély érzelmeket, egészen az író haláláig. Az asszony egy csendes délutánon a rádióból tudta meg, hogy szerelme meghalt, érzelmeit titkolnia kellett családja elől. Tragikus életet szánt neki a sors, férje a nyilas hatalomátvétel után lett öngyilkos, színész fia az 50-es években.

Titkát halálig őrizte, több mint ötven évvel azt követően hunyt el, hogy Móra örökre lecsukta a szemét. Másfél évnél is kevesebb jutott neki az igazán mély szerelemből, de az irodalomtörténet örökre megőrizte a nevét, amit Móra előre látott, amikor ezt írta: „Ő lesz az oka, hogy egyszer azt fogja írni rólam az irodalomtörténet valamely iparosa: pár hét híján betöltötte a költő az ötvenhármat, amikor titokzatos változáson ment át és csoda történt vele…” 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193411_auto_resized.jpg
origo.hu

Kiderült, hogy mire kíváncsiak az idei magyarérettségiben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27814_resized.jpg?avcount=1715001910
origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189131_auto_resized.png
metropol.hu

Kitálalt a korábbi űrhajós: sokkoló dolgokat mondott az idegenekről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193247_auto_resized.jpg
vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188241_auto_resized.jpg
ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193301_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27815_resized.jpg?avcount=1715001910
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715001910
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715001910
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189698_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Vl4I1LzT88X3-pDdRdF3Kt7gc8z4N-C8RVnnDpdUVXI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhkNGFkNDY2MzIyYjQ2OTZhNmJmMWM0YjI3ODM2ZTcy.jpg
Váltás

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/EN7bgfHhltKMAu0pxszky6XUY-mEZw2o7JaaniVxXe4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzcwZmVkMmNlYzFiMTQ3OTRiMTI1ZTFjYjVkMzE4MGEx.jpg
Favorit

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje