Egerekben már hatásos a többféle influenzától is védő vakcina

influenza
PUBLIKÁLÁS: 2015. augusztus 27. 23:15
Az influenza változatai ellen csupán szezonális védőoltások vannak, ezek mind csak egyes típusok ellen védnek. Egy friss kutatás azonban fontos lépésről számol be: esély nyílhat a tartós védelem kifejlesztésére.
Bors

Az orvostudományban még mindig slágertéma a fertőző, vírusos betegség, az influenza elleni harc. Az influenza különböző típusaira adható védőoltást évente ismételni kell, ráadásul a vírus folyamatosan mutálódik, ezért az oltóanyagot is változtatni kell.

Nehéz feladat, de a kutatók célja, hogy olyan vakcinát fejlesszenek, amely képes megvédeni az embereket a vírus több változatától. A Journal Science és a Nature Medicine által közölt két tanulmány alapján lehet bizakodni, ugyanis kutatók egy nanorészecskés vakcinát fejlesztettek ki, amely egerekben jó eredményeket produkált: különböző típusú influenzavírusoktól megvédte az állatokat. A vakcina részlegesen ugyancsak bevált görényeknél.

Az amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézet kutatói szerint a nyilvánosságra hozott eredmények azt igazolják, hogy sikerült átlépni a legfontosabb akadályon, így hamarosan olyan vakcina készülhet, amely széleskörű védelmet nyíjt az influenza több  változata ellen. "Ez a tanulmány azt mutatja, hogy jó irányba haladunk az egyetemes influenza elleni oltóanyag kifejlesztésében" - mondta Ian Wilson biológus professzor.

A kutatók egy olyan hemagglutinin nevű fehérjét találtak az influenza felszínén, amely a vírus minden változatában kimutatható. A BBC hírműsorának magyarázata szerint az influenzát úgy lehetne elképzelni, mint egy nyalóka. A gömbölyű rész évről-évre változik, miközben a szárak állandóak. A hemagglutinin lehet a kulcs, mert ez segít a vírusnak bekerülni a sejtekbe. "Ha a test képes lehet immunválaszt adni a hemagglutinin ellen, akkor a vírus nehezen menekülhet" - magyarázta Wilson.

A vakcina egy kifejezetten ígéretes jelölt, amely képes lehet "megtanítani" a szervezetet hatékony antitestek létrehozására, így a megfelelő immunválasz segíthet elpusztítani az influenza különböző változatait. A végső cél egy széleskörű és tartós védelem kialakítása, amelyhez a kutatóknak klinikai vizsgálatok során meg kell figyelniük, hogy miként működik a vakcina az emberben.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.