Test és lélek

A térdén hordta a kézfejét egy férfi

Bors

2015. július 17. péntek 23:30

Átmenetileg a térdéhez oltották a leszakadt kézfejét egy kínai férfinek, akit munkahelyi baleset ért. A műtét végül sikerült, állapota javulóban van, és már az ujjait is meg tudja mozdítani - jelentette a kínai média pénteken.

A Csou családnevű férfit a közép-kínai Hunan tartomány Hsziangtang nevű városában érte a szerencsétlenség, amelyben bal kezét levágta egy gép. Mivel a helyi kórházban kizárólag az amputáció lehetősége merült fel, átszállították a tartományi központ jobban felszerelt és több szakemberrel ellátott Hsziangja nevű kórházába, ahol 2013-ban egy orvoscsoport már végzett hasonló visszavarrásos műtétet.

A sérült idegek és inak gyógyulásához azonban több időre volt szükség, ezért az operáció kezdetéig – a kézfej vérellátásnak biztosítása érdekében – kezét ráoltották a beteg térdére – közölte Tang Csü-jü, a kézmikrosebészeti osztály vezető főorvosa Csangsában.

„Normális hőmérsékleten egy levágott ujjnak tíz órán belül vért kell kapnia. Ez az idő rövidebb, mint egy levágott végtag esetében” – jegyezte meg Tang. Hozzátette, ha a vérellátás a lehetségesnél hosszabb időn át szünetel, a szövetek elhalnak, s akkor már nincs is értelme a visszavarrással próbálkozni.

Csou kézfeje több mint egy hónapon át kapcsolódott a térdéhez, s amikor az orvosok elérkezettnek látták az időt, egy tízórás műtéttel visszaoperálták az eredeti helyére.

További cikkek

Intim

Öt mondat, amit senki sem akar hallani szex után

Ezotéria

Izgalmas napok elé néz a szerelemben ez a három csillagjegy

Ez is érdekelhet

kemma.hu

Rendőrt gázolt egy férfi menekülés közben Tatabányán

mindmegette.hu

Heti 10 recept: itt a farsang, tarolt a szalagos fánk, de egy jó bolognaira is volt igény!

origo.hu

75 éves lett Kitano Takesi - képgaléria

magyarnemzet.hu

Kétnapos hajtóvadászat után elfogták a budapesti gyilkost

sonline.hu

Ausztriába jártak autógumikat lopni Kaposvárról

origo.hu

Megint eltűnhet egy népszerű, emblematikus állat

nemzetisport.hu

Férfi kézi Eb: az izlandiak felkészültek, ha kikapnak tőlünk, még csomagolhatnak is

vg.hu

Ausztrália is elfogadja a Szputnyik V-t

metropol.hu

Durva hideggel érkezik a hózápor, de van egy rosszabb hírünk is

nemzetisport.hu

Férfi kézi Eb: 24 év után jutottak ki, pont nélkül zártak – lemondott a kapitány

nemzetisport.hu

Férfi kézi Eb: „Nem így terveztük” – Bánhidi a kiesés után

origo.hu

Így szerezték meg jogosítványukat apáink, nagyapáink - galéria nosztalgiázóknak