Ez történik, ha sokáig használ okostelefont

egészség
PUBLIKÁLÁS: 2015. június 24. 22:45
Egy nemrégiben elkészült kanadai kutatás szerint az okostelefonok használata hosszú távon rossz hatással lehet az ember memóriájára, sőt az intelligenciájára is. A szegedi szakember úgy látja, ez épp fordítottan igaz.
Bors

A Computers in Human Behavior című neves szaklapban megjelent kutatási eredmény szerint a kanadai Waterlooi Egyetem pszichológusai 700, az okostelefonját sűrűn használó ember agyi aktivitását vizsgálták.

A szakemberek úgy látják, az alanyok hasonló tudással rendelkeztek, mint néhány évvel korábban, ám jóval kevesebb mindent voltak hajlandóak megjegyezni, mint a kutatás megkezdése előtt, ráadásul a problémák megoldásában rosszabbul teljesítettek.

– Ez nem azt jelenti, hogy butábbak lennénk, sőt – véli dr. Engelhardt József szegedi neurológus. – Úgy gondolom, a folyamatos mobilhasználat az intelligenciát inkább növeli, mivel így sokkal rövidebb idő alatt sokkal több információhoz juthatunk hozzá. Sokak szerint ezek a készülékek a memória romlásához vezetnek, hiszen nem vagyunk rákényszerítve arra, hogy megjegyezzünk dolgokat – például telefonszámokat.

A problémák megoldásánál sincs kevesebb dolgunk, hiszen ha ezekkel az eszközökkel rá is keresünk a megoldásra, a több tucat közül nekünk kell eldöntenünk, melyik a helyes – mondja a neurológus.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.