Test és lélek

Nem elég fittek a magyar diákok

Bors/MTI

Létrehozva: 2015.05.30.

A nemzeti egységes tanulói fittségi teszt (NETFIT) állóképességi vizsgálatának adatai szerint 18 éves korukra a fiúknak csupán a 37 százaléka, a lányoknak pedig csak a 21 százaléka képes megőrizni fittségét - közölte a projektgazda Magyar Diáksport Szövetség elnöke pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.

Balogh Gábor a NETFIT első mérésének eredményeit ismertetve azt mondta: ez az adat annál inkább riasztó, mert a felmérés szerint 10 éves korban még a fiúknak a 77 százaléka, a lányoknak pedig a 72 százaléka számít fittnek. Ez is mutatja a mindennapos testnevelés bevezetésének szükségességét - tette hozzá.

Az Európai Unió támogatásával, az Új Széchenyi Terv keretében megvalósult, a világon egyedülálló, januárban útjára bocsátott program keretében 750 ezer 10-18 éves diák fizikai állapotát mérték fel - ismertette.

Elmondta: a felmérés keretében országszerte 8 ezer testnevelő pedagógust készítettek fel személyenként 30 órás képzés keretében a MDSZ által tudományos alapon kidolgozott teszt szakszerű elvégzésére, valamint 4 ezer a felmérést segítő eszközcsomagot küldtek ki a programban részt vállaló 3700 iskolának.

Az 5-12 évfolyamosok tesztelését összesen 13 ezer pedagógus segítette, az eredményeket egy külön e célra készült szoftver segítségével értékelik - fűzte hozzá.

Az így kapott adatok segítenek abban, hogy még több tartalommal töltődjön fel a mindennapos testnevelés intézménye, illetve a Nemzeti alaptanterv - vélekedett a szövetségi elnök.

Czunyiné Bertalan Judit, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) köznevelésért felelős államtitkára a sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta, hogy a tárca minden támogatást megadott a mérési rendszer bevezetéséhez, mert az oktatási kormányzatnak az a célja, hogy erősítse a diákok mozgás iránti igényét a magyar iskolarendszerben. Ugyanis ennek nyomán kisgyermekkorban megelőzhetőek a mozgásszegény életmód miatt később kialakuló betegségek - mondta a politikus.

Beneda Attila, az Emmi egészségpolitikáért felelős helyettes államtitkára arról szólt, hogy a NETFIT szervesen illeszkedik a kormány népegészségügyi programjába, amely egyre inkább a betegségek megelőzésre helyezi a hangsúlyt.

A felmérésnek köszönhetően pedig eddig még soha nem látott adatmennyiség áll rendelkezésre a korosztály egészségi állapotáról - tette hozzá a helyettes államtitkár. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194479_auto_resized.jpg
origo.hu

A tériszonyosak jobb ha elkerülik - átadták Európa legmagasabb függőhídját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27842_resized.jpg?avcount=1715034616
origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194359_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195165_auto_resized.png
hirtv.hu

Vezércikk - Magyar Péter egy politikai anarchista + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185958_auto_resized.jpg
ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194790_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Vérfagyasztó: Medvegyev megnevezte a három nyugati fővárost, amelyet Oroszország bombázni fog

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27841_resized.jpg?avcount=1715034616
origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186108_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715034616
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715034616
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194936_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Vl4I1LzT88X3-pDdRdF3Kt7gc8z4N-C8RVnnDpdUVXI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhkNGFkNDY2MzIyYjQ2OTZhNmJmMWM0YjI3ODM2ZTcy.jpg
Váltás

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/EN7bgfHhltKMAu0pxszky6XUY-mEZw2o7JaaniVxXe4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzcwZmVkMmNlYzFiMTQ3OTRiMTI1ZTFjYjVkMzE4MGEx.jpg
Favorit

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje