Nagy szerelmek: Márkus László a színpadnak élt

PUBLIKÁLÁS: 2015. május 10. 20:30

Márkus Lászlóról, a zseniális színészről azt beszélték, hogy a saját neméhez vonzódik. De Márkus inkább volt aszexuális, amúgy pedig az egyik legnagyobb magyar színész.

Tamás Rita

Márkus Lászlóról két pletyka kering a köztudatban. Az egyik, hogy a férfiakhoz vonzódott, a másik, hogy
egy újfajta, halálos vírusfertôzés okozta a halálát. Nem volt igaz egyik sem. Márkusnál születése után a fiúgyermekeknél szokásos rutinvizsgálatokat nem végezték el, ezért egy rendellenességét későn vették észre, ez vezetett felnőttkori aszexualitásához.

Álmodozó gyermek volt, tanulni utált, inkább moziba járt, viszont családjának köszönhetően megtanult németül. A második világháború idején a szülei válása után Szegedre költözött apjánál húzta meg magát, de édesapja – ráérezve, hogy fiát, aki anyai ágon zsidó volt, baj érheti a városban – Budapestre küldte, ami megmentette az életét. Bár Pesten sem volt könnyű a boldogulás, anyjával 12 alkalommal volt a halál torkában...

A háború után újra Szegedre költözött, ahol a helyi színház igazgatójának, Lehotay Árpádnak a színiiskolájába járt. Itt rögvest kiderült, hogy két nagy baj van vele: a lámpaláza – ami később sem enyhült –, és katasztrofális beszédtechnikája. Egy évbe telt, amíg megtanult rendesen beszélni, eközben apjánál dolgozott molnárinasként. 1945 decemberében állt először színpadra, ezután felvételizett a színművészeti főiskolára, és elsőre fel is vették. Debrecenben kezdte el karrierjét, majd a Madách Színházba került, ahol 27 évet töltött el.

Főiskolai évei alatt két emberhez került közel: Hegedűs Ágneshez, aki később fiatalon elhunyt és Körmendi Jánoshoz, akivel a madáchos éveit is együtt töltötte. Később főként nőkkel barátkozott, ugyanis nem szerette, hogy a férfiak kiteregetik a nőügyeiket. Kiss Manyi, Simor Erzsi, Psota Irén és Almási Éva állt hozzá közel, a férfiak közül pedig azok, akik diszkréten kezelték a magánügyeiket: Soós Imre, Latinovits Zoltán, Pécsi Sándor, Lőte Attila, Gábor Miklós és Kálmán György. Boldogságát a színpadon élte meg, ennek rendelte alá magánéletét.

– Én a szerelmet is mellékesnek éreztem a színházhoz fűződő szerelmemhez képest – fogalmazott egy interjúban. Ennek ellenére több alkalommal gondolkodott a házasságon.

– A nők iszonyatosak tudnak lenni! Megérzik a sikert, és tönkreteszik az embert, széttépik, megzabálják. Nem bírtam volna ki tartósabb közös életet egyetlen nővel, megőrültem volna! Nekem ne sündörögjön ott. Meg a kölcsönös megcsalás. Talán, ha lett volna külön lakásunk, és látogatóban lettünk volna házasok...

Nem zavarta sem az egyedüllét, sem a magány, sőt örömét lelte benne, egyedül a gyermek hiányzott az életéből, ezt a szeretetet azonban az akkoriban feltűnt színészpalánta, Lippai László irányában megélhette.

Szabadidejében imádott utazni, bejárta Európát, ahol megfordult, mindenhol felkereste a színházakat, ismert színészeket. Egyrészt magánakvaló volt és zárkózott, másfelől viszont gyerekként tudott rajongani azokért, akiket tisztelt.

Betegségében ugyanolyan méltóságteljes maradt, mint életében. Tíz évig küzdött a leukémiával, és hol máshol halhatott meg, mint az öltözőjében...

Ha több kell az átlagosnál! Keresse a Borsot a Magazinokkal!