Test és lélek

Facebook a munkahelyen: Tűr? Tilt? Támogat?

Bors

2015. május 24. vasárnap 20:30

A közösségi oldalak ma már életünk szerves részét képezik, a használatukkal azonban hajlamosak vagyunk túlzásba esni. Éppen ezért nem minden munkáltató örül, ha alkalmazottja a neten böngészve tölti napjait. Ám a tiltás sem megoldás, az ugyanis negatívan hathat a hatékonyságra.

Facebook, Tumblr, Instagram, Twitter, Pinterest – csak néhány azok közül a közösségi oldalak közül, amelyeket látogatunk, az ezeken eltöltött idő pedig akár több órára is rúghat naponta. A munkáltatók éppen ezért igyekeznek szabályozássokkal normál mederbe terelni a munkahelyi internethasználatot, ám a közösségi oldalak „letiltása" csökkentheti a munkamorált, ezzel együtt pedig a produktivitást is.

– Ma már úgy tartják, az általánosan vett alapvető szükségleteink mellé sorolhatjuk az internetkapcsolat, valamint a közösségi oldalak meglétét is, illetve azt, hogy utóbbit bárhol és bármikor meglátogathassuk – mondja Földi Miklós Dániel munkapszichológus. Persze lényeges kérdés, hogy hol dolgozik az illető.

A reklámügynökségeknél, marketinges cégeknél, tartalomkészítéssel foglalkozó vállalkozásoknál nemcsak megengedett a közösségi oldalak használata, de a munkavégzés szerves részét képezi, míg például a bankszektorban, biztosító cégeknél és egyéb olyan helyeken, ahol fontos az ügyfél személyes adatainak védelme, nem, vagy csak korlátozott mértékben engedélyezettek.

Persze a saját eszközön – okostelefonon, táblagépen – történő használat ezeken a munkahelyeken sincs megtiltva, ám a szabályozásoknak köszönhetően csak bizonyos helyeken használhatók – munkaállomásnál például nem. Azoknál a cégeknél, ahol egy átlagos irodai környezet veszi körül az alkalmazottat, a munkáltatók engedékenyebbek a munkaidőben történő közösségi oldalak használatát illetően, míg azokon a helyeken, ahol a munkavédelmi szempontok ezt megkövetelik – például gyártósoron –, a telefonálás mikéntjét is szabályozhatják. Előbbinél azonban létezik ellenpélda is.

Van, ahol tiltják, van, ahol engedik

– Korábban még elérhetőek voltak a közösségi oldalak az irodában, néhány éve azonban letiltották ezek elérhetőségét, így ma már nem tudjuk használni őket – meséli a 35 éves Katalin, aki kérte, ne említsük munkahelyének nevét, annyit azonban elárult, hogy egy nemzetközi vállalat titkárságán dolgozik. – A korlátozás engem nem érint, én ugyanis napközben telefonon tartom a kapcsolatot a családdal, ismerősökkel, a közösségi oldalakat csak otthon használom. A kollégáim is hasonlóképpen tesznek, a Facebookot, Twittert és egyéb csatornákat pedig csak szünetekben, vagy ebédszünetben böngészik az okostelefonjukon.

A fenti példával ellentétben a Magyar Telekom jóval engedékenyebb a közösségi oldalak munkaidőben történő használatát illetően. – A cégünknél nincs olyan korlátozás, ami ezt tiltaná, kifejezetten a közösségi média munkaidő alatti használatára nincs belső szabályozásunk. A munkavállalóink a munkaidejük alatt is szabadon használhatják a különböző közösségi oldalakat, az egyetlen kitétel, hogy az erre fordított idő miatt ne csökkenjen a hatékonyság – tudtuk meg a Magyar Telekom kommunikációs igazgatóságától.

A közösségi oldalak szabályozásával kapcsolatos vállalati irányelvek tehát igen eltérőek egymástól. A munkapszichológus szerint azonban a munkahelyi Facebookozást is két szemszögből lehet megközelíteni.

Csökkenhet a munkamorál

– Egyrészt az emberek az életük nagy részét a munkahelyen töltik, így egyfajta szabadságérzetet ad, ha a neten keresztül munka közben is élhetnek társasági életet. Egy kis csevegés, vagy üzenetváltás személyesebbé teheti a munkakörnyezetet, ami pozitívan hathat a teljesítményre. Másrészről ha szigorúan munkaügyi szempontból nézzük, akkor a 8 órás munkaidőben a munkáltató számítógépén nem lehet magán jellegű tevékenységet végezni, ám a valóság és a törvény eltér egymástól.

Minden attól függ, hogy az internetezés és a közösségi oldalak használata mennyire megy a munka rovására – ha nagyon, akkor jogos lehet a munkáltató felháborodása, ám ha ezzel nincs gond, a munkáltató viszont mégis megtiltja a használatukat, az a bezártság érzetét adhatja a munkavállalónak, akinek emiatt csökkenhet a munkamorálja is – magyarázza Földi Miklós Dániel.

A munkáltatók többsége egyelőre nem tiltja a Facebook használatát, igaz, tudatos „jutalmazásként" sem tekintenek rá. A legtöbb esetben a háttérben dolgozó informatikusok figyelik a számítógépek adatforgalmát, így ezek alapján tudják meghatározni, ki mennyi időt tölt a 8 órás munkaidejéből munkán kívüli elfoglaltsággal. Persze az okostelefonok korában már ez sem feltétlenül megoldás, hiszen sokan rendelkeznek mobilinternet-előfizetéssel is, így nem szükséges a helyi vezeték nélküli hálózatot használni ahhoz, hogy internetezni tudjanak.

– Ilyen esetben a munkáltató kérheti, hogy a számítógép előtt csak a munkával foglalkozzon a munkavállalója, ha pedig telefonálnia kell, akkor azt ne ott végezze el. Ezzel a módszerrel szintén mérhető, hogy ki mennyi időt tölt a munkaidőben saját tevékenységgel – mondja a szakember.

Ha tehát a munkahelyen nem tiltják a közösségi oldalak használatát, nyugodtan látogathatjuk őket, azt viszont már nekünk kell éreznünk, hogy mennyi időt tudunk erre szánni anélkül, hogy az rontaná a teljesítményünket. Ellenkező esetben ne lepődjünk meg, ha a felettesünk az irodájába kéret minket.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16492034_auto_resized.jpg
origo.hu

Durva részleteket árult el a szakításáról Széphalmi Juliska

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20146_resized.jpg?avcount=1696056307
origo.hu

Újabb fordulat a börtönt is megjárt Fekete Dávid ügyében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16491881_auto_resized.png
metropol.hu

Elképesztő siker: a világ legszebbjének választották ezt a pesti kávéházat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16492190_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált Ukrajna Orbán Viktor reggeli kijelentésére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16492846_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gigantikus ufót láttak az égen, 300 ember volt szemtanúja a hátborzongató jelenségnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16492795_auto_resized.jpg
vg.hu

Videóra vették a legújabb magyar katonai repülőgép-óriást – már a honvédségi felségjelzést is felfestették rá

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20147_resized.jpg?avcount=1696056307
origo.hu

Már a lengyel kormánynak is teljesen elege lett Zelenszkijből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16491006_auto_resized.jpg
astronet.hu

Szeptember 29. és október 3. között ez az őrangyal vigyáz ránk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16493117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Letartóztatták Tupac Shakur feltételezett gyilkosát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20130_resized.jpg?avcount=1696056307
origo.hu

Az állítható magasságú íróasztal 7 legfontosabb előnye (x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20064_resized.jpg?avcount=1696056307
life.hu

A tested csodákra képes: így veszi fel a harcot a kórokozók, baktériumok ellen(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16491992_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Drámába csapott át a testnevelés óra: holtan esett össze egy kisfiú Tiszadadán

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/09/uX2ftpJzUOu4tZXiODsrMRqkSt9DRPQ1uw6pbTEd978/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MzYjIyOWI0NDVlMDQ2YzNiMWNhZWJjYjM0NzQ0NWNi.jpg
Odaát

Anna 16 évesen tért vissza a túlvilágról: "Azt mondta egy hang, most meghalok, mire hihetetlen békesség öntött el"

https://cdn.borsonline.hu/2023/09/Gb1bm_QtJ6lhn0iNjuhd2byTh0cGzb_ZpsbsPbO5FgQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAyZTViMDliNzY4NTQ5MTg5ODg4MjllOTFkZWE5YWM5.jpg
Helyesírás

Ezek lennének a legnehezebb szavak? Az ország fele elhasal ezen az egyszerű teszten