Tamara naplója II. fejezet: Útkeresés újratöltve (7.)

Március 17., kedd:

Ma reggel a rádióban Aradszky László énekelte a „Nem csak a húszéveseké a világ” kezdetű dalt (a két slágeréből az egyiket, mondhatnám gonoszan), s ettől valahogy olyan jó kedvem kerekedett. Amikor aztán Attila kedvesen és picit félénken arról érdeklődött, hogy mikor találkozhatna velem, úgy éreztem, Aradszky szavai ma tényleg aktuálisak.

Március 18., szerda:

Már csak egyet kell aludni, és végre személyesen is megismerhetem Attilát. Saci a pénzügyről viszont felidegesített. Együtt kávéztunk, és arról mesélt, hogy megismerkedett egy pasival egy társkereső oldalon, aki helyesnek tűnt. Erre amikor találkoztak, kiderült, hogy hiányzik az egyik foga és büdös a szája. Szerencsére Juli, amikor elmeséltem neki, nevetve megnyugtatott: Attila fogsora hibátlan.

Március 19., csütörtök:

Úgy látszik, rosszul hat rám a stressz. A munkahelyemen sikerült két kollégával is összevesznem – szar ügy, mert tudom, hogy nem volt igazam, majd bocsánatot kell tőlük kérnem. Attilával egy Andrássy úti kávéházban találkoztunk, és nem voltam a csúcsformámban. Ahhoz képest, hogy sajnos már rutinos randevúzó vagyok, elég hülyén viselkedtem. Remélem, azért nem vágtam el magam végleg!

Március 20., péntek:

Attila aranyos. A randevún is helyes és kedves volt, ma reggel meg ezt az üzenetet találtam a cseten: „Kedves Tamara! Láttam Rajtad tegnap, hogy feszült vagy és ideges. Ne aggódj, nincs miért stresszelned. Jól éreztem magam Veled, és várom – remélem – a folytatást”. Tényleg megnyugtatott, és amikor később felhívott, és egy hétvégi kirándulást javasolt, boldogan és megkönnyebbülten rábólintottam.

Március 21., szombat:

Vicces, de Attila pont ugyanoda (Libegő, Normafa) vitt el, ahol vasárnap a gyerekekkel voltam. Mégis mennyivel más volt ez a túra! Amikor visszaértünk Zugligetbe, lesétáltunk, s beültünk a Szép Ilonába ebédelni. Nem engedte, hogy felesben fizessünk, s amikor a végén elváltunk egymástól, kisfiúsan mosolyogva, szinte magát szégyellve kérdezte meg, hogy nem lenne-e baj, ha megpuszilna. Megengedtem neki, és nem árultam el, hogy a csókra sem mondtam volna nemet.

Március 22., vasárnap:

Tudtam, hogy ma Attila egész nap a fiaival van, s tudtam azt is, hogy butaság lenne őt megzavarnom. Ennek ellenére megírtam egy sms-t, hogy mennyire jó volt a kirándulás, és várom a folytatást, de aztán felülkerekedett a józanabbik énem, és nem küldtem el. Erre mi történt? Most, este jött egy sms Attilától: „Tegnap elfelejtettem mondani: a feleségem balesete óta nem volt olyan szép napom, mint amit együtt töltöttünk.” 

Ha több kell az átlagosnál! Keresse a Borsot a Magazinokkal!