Nem voltak viták, nem voltak titkok, nem volt vetítés, sem praktikák, hogy a legjobb oldalukat mutassák a másiknak. Erre mondják mások: túl szép, hogy igaz legyen…
Aztán eljött végre a pillanat, ami ugyanolyan fontos volt Bianka számára, mint amikor más először viszi bemutatni kiszemeltjét a családjának: Bianka úgy döntött, ideje, hogy a „falkája” megismerje szerelmét. No, nem azért izgult, mert kutyái esetleg nem fogadták volna el Tibort, félt, nehogy fölfedezzen a fiún egy akaratlan elutasító mozdulatot, egy ideges fintort.
– Készen állsz a rohamra? – kérdezte Bianka az ajtó előtt, majd megfordította a kulcsot a zárban. Az ismerős zörgésre máris hangos vinnyogás, kaparászás kezdődött az ajtó másik oldalán. Beléptek, és a kutyák rögtön körbeviháncolták gazdájukat, majd ideges ugatásba kezdtek, amikor észrevették a vendéget. – Na, most ugrik a majom a vízbe… – gondolta Bianka, és nyelt egyet. De Tibor nem feszélyezte magát: egyszerűen leguggolt a két ebhez, akik ugrottak egyet hátra, de aztán óvatosan körbeszimatolták.
A fiú türelmesen várt, hogy a kutyák végigszaglásszák a karját, a haját, beleszuszogjanak az arcába, és amikor azok föloldódtak, nem állt fel, hanem félrebillentette fejét, topogott „mellső lábaival” és dünnyögött, mormogott nekik valamit. A két kutya odáig volt az örömtől, olyan hevesen rázták a feneküket, hogy majdnem szétestek, teljesen megvesztek Tibortól, bepörögve rohangálni kezdtek a kis lakásban, a fiú elé hordva kedvenc játékaikat. Bianka nem hitt a szemének, és meglepve döbbent rá, hogy féltékeny. A kutyáira!
Teltek a hetek, hónapok – mennyi is? Bianka megdöbbenve számolt utána, hogy már három hónapja járnak. De mintha több idő telt volna el, olyan magától értetődő volt minden. Bár nem laktak együtt, hamar kialakult egyfajta rutin, többnyire valahol a városban vagy a lánynál találkoztak, aztán hol itt, hol ott aludtak, ez az esti programtól függött. De az esti sétát a kutyákkal együtt tették meg, sőt ha Bianka nagyon fáradt volt, vagy vacsorát főzött, Tibor szíves örömest vitte egyedül az ebeket, kapta a kabátját, a pórázokat, és már indult is. A kutyák meg ilyenkor majd kibújtak a bőrükből, vélhetően tudták, nagy játék vár lent rájuk.
Nem voltak viták, nem voltak titkok, nem volt vetítés, sem praktikák, hogy a legjobb oldalukat mutassák a másiknak. Erre mondják mások: túl szép, hogy igaz legyen…
Az éjszakák sem voltak különbek, volt összebújos szex és játékos szex, érzéki odaadás és bolondozás. Voltak annyira felnőttek, hogy ne szemérmeskedjenek, mindketten megmondják, mit hogyan szeretnek, szóval működött a dolog.
Egyik este különösen jó hangulatba kerültek. A lány lakásán maradtak, és alaposan beboroztak. Henteregtek a széles díványon, és egymás kezéből kapkodták ki a laptopot, hogy filmeket és vicces képeket keresgéljenek rajta. Egyikük ráakadt egy retro pornóoldalra, és utána együtt röhögtek a trapéznadrágos, harcsabajszos pornósztárokon, béna háttérsztorikon és az olcsó, kosztümös rendezéseken. Aztán hagyták a felnőttfilmeket, csak ittak, egymással foglalkoztak.
– Mondd, neked voltak már perverz gondolataid? – kérdezte hirtelen Tibor, mikor épp hátukra feküdve, egymás mellett pihentek.
(Folytatjuk)
Ha több kell az átlagosnál! Keresse a Borsot a Magazinokkal!
