Viola Szandra: szexualitásom története

A kedvenc gyümölcsöm azonban a málna volt, amivel nemcsak a számat tudtam pirosra kenni, hanem titokban a mellbimbóimat is, így azok hívogatóan és még feltűnőbben sejlettek át világos színű blúzaimon. A szedret viszont nem lehetett ilyen célra felhasználni, mert az „hullamellűvé” tette viselőjét. A Balatonon láttam egyszer egy ilyen német nőt, félmeztelenül fürdött és kék aszalt szilva volt a mellei helyén.

Ezen a vasárnap délutánon sok minden történt. Nemrég új szomszéd költözött a mellettünk lévő tanyára, egy fiatal házaspár, egyetlen gyermekük volt, egy tizennégy éves lány. Legalább olyan szép volt, mint én. Döntenem kellett hát, hogy megutáljuk egymást, vagy megszeretjük. Ő is karcsú volt, kis, kerek mellekkel és természetes szőke hajjal. Legalább barna lett volna, akkor nem okoz ilyen nagy gondot a jelenléte.

Amint érintettem a haját, mintha felhőbe nyúltam volna, de a töve, akár a vattacukor, ragadt a csiklandós illatú lakktól. A szája sötét málna volt, pont olyan apró darabokban kicserepesedve, mint ahogy a gyümölcs apró gömböcskéi illeszkednek egymásba. Soha nem volt bennem kétség, féltékenység, most mégis zavarban voltam. Nem szimpátiából, kényszerből lettem a barátnője, úgy gondoltam jobb, ha az ellenséget megnyerem magamnak. Ezért a gondolatért később nagyon szégyelltem magam.

Rengeteg málna volt azon a nyáron a kertünkben. Jozefinával abból készítettünk mindent kis, műanyag edényeinkben. Málnalevest, málnafőzeléket, málnahúst, málnamártással. Hamar összebarátkoztunk, később gyermekkorom utolsó hónapjait is vele töltöttem, rengeteget játszottunk, elválaszthatatlanok voltunk, szinte hiányozni kezdtem önmagamnak, nem tudtam már, hogy közös gondolatainkból mi az, ami csak az enyém. De változás érlelődött, valami, ami rajtam kívül levő, mégis belőlem jövő.

Ezen a vasárnapon túl sok málnát ehettem, mert elkezdtem pirosat pisilni. Eleinte biztos voltam benne, hogy a málna okozza, aztán elbizonytalanodtam, és félni kezdtem. Nagyon szégyelltem ezt a vérszerű folyást a lábam között, ezért egész nap a felfújható medencében ücsörögtem, nehogy bárki más is észrevegye a piros pisit, még Jozefinának sem mertem beszélni róla. Egész sötétedésig nem jöttem ki a vízből, és gorombán szóltam mindenkihez, aki ki akart onnan zavarni. Most már biztos voltam benne, hogy ez vér. Nem fájt semmim, mégis véreztem, nem bántott senki, mégis gyűlöltem a világot.

Anyám késő este ért csak haza, ő volt, aki kirángatott a vízből és meleg törülközőbe bugyolált, hogy meg ne fázzak. Fölöslegesen aggódott. Mindig nyár volt akkoriban. Elképzelhetetlen volt a hidegnek még az érzete is,
hiába fürödtünk hideg vízben, rögtön fel is száradt a bőrünkről. De lehet, hogy az volt az oka, hogy nem tanultam meg még akkor fázni. A hideg érzetét kizárólag a szememmel érzékeltem, az árnyékok, a kék, a szürke és fehér színek jelentették kizárólag a hideget. A barack, a nap, a pörkölt, a száj, a has pedig a meleget.

De mégsem, valahogy akkor libabőrös lettem egyszerre. Anyám azt mondta, nő lettem. De én csak azt éreztem, hogy egyszerre félni kezdek és fázni. 

Ha több kell az átlagosnál, keresse a Borsot a Magazinokkal!