Heti horoszkóp: intenzív érzelmek várhatók a héten

horoszkóp
PUBLIKÁLÁS: 2014. szeptember 08. 18:00
Kisebb-nagyobb bevételek, örömet hozó apróbb sikerek, nagy találkozások – a következő hét kedvező lehetőségeket tartogat, emellett azonban minden jegynek ügyelnie kell valamire. Demeter Mónika asztrológus írta le, mire számíthatunk a következő napokban.
Bors

KOS:
PÉNZ: jelentősebb pénzforgalomra számíthat. Néhány munkahely pluszt oszt dolgozóinak. Egy kis titkos pénz is becsúszhat. Az adásvételeknél szombaton legyen körültekintő!
MUNKA: egyik kollégája bosszúság forrása lehet. Sok a feladat, de a kollégákkal együttműködve könnyebb a megoldás. A vállalkozóknak több új megrendelője lehet.
ÉRZELMI ÉLET: a hét közepén egy kisebb munkahelyi fellángolás lehetséges, vagy csak egyszerűen túlmutat a szimpátia határain. Az együtt élők szombaton heves vitába keveredhetnek.
ÜZENET: egy váratlan munkalehetőség adódhat, ami nagy fejtörést okozhat. Ha teheti, egyelőre vigye párosan a kettőt, amíg kiforrja magát!

BIKA:
PÉNZ: egy kisebb bevétel, és egy ezt felülmúló kiadás várható. Viszont szombaton alkalma nyílhat valakit kisegíteni, vagy egy tartozását kiegyenlíteni.
MUNKA: a munkahelyi hangulat nem épp a legideálisabb, mert néhol titokban pénzt osztottak, de nem mindenki részesült belőle, és a kollégák személye között is nagy lehet a mozgás.
ÉRZELMI ÉLET: érzelemdús időszak köszönthet egy-két szülöttre. Így nagy szakítások és örökre szóló kapcsolatok alakulhatnak ki. A közös háztartásban élők között a szombat lehet konfliktusos.
ÜZENET: a vállalkozók szolgáltatásai iránt nagy lehet a kereslet, de sajnos az egyik szerdai megrendelése meghiúsulhat. 

IKREK:
PÉNZ: a hét elején várható pénz. A vállalkozók egyik kifizetése is átutalásra kerülhet. Ám a hét közepén egy jelentős összeget ki kell fizetni.
MUNKA: a hét második felében egy új feladattal szembesülhet, de úgy tűnik, lesz segítség, mert új csapattag érkezhet. A vállalkozók körül nagy az érdeklődés, és lesz, aki üzletet is köt. Szombaton váratlanul egy nagyobb megrendelése lehet.
ÉRZELMI ÉLET: igen érzelemgazdag hét ígérkezik, így kapcsolatok szakadhatnak meg, és kelhetnek életre újak. A családokban egy konfliktusosabb hét várható.
ÜZENET: a hétvégén figyeljen minden apróbb technikai jelre, nehogy valamilyen meghibásodás következzen be!

RÁK:
PÉNZ: a hét közepén számíthat bevételre. Aki adásvételben érdekelt, az sikeres lehet, de szerdán és szombaton legyen nagyon körültekintő, nehogy megtévesszék!
MUNKA: a hét közepén egy új munkával bízhatja meg főnöke, és lesz, akinek ehhez vidékre kell utaznia, vagy legalábbis nem munkahelyén teljesíti. A vállalkozók egyik üzlete meghiúsul.
ÉRZELMI ÉLET: a szerelmesek a hét közepén vitatkozhatnak. Aki szerdán ismerkedik meg valakivel, vegye le a rózsaszín szemüveget, mert a partner nem biztos, hogy mindent bevall.
ÜZENET: akikhez rokonaik érkeznek vendégségbe, lehet, hogy nem úgy sikerül a vendéglátás, ahogyan az a tervekben szerepelt. 

OROSZLÁN:
PÉNZ: bevételek és kiadások tarkítják a mindennapokat. Azonban lehet, hogy mégis kénytelen mínusszal zárni, mert szerdán egy nem várt kiadása keletkezhet.
MUNKA: a hét közepén egyik fiatalabb kollégája borsot törhet orra alá. De szerencsére mindez múló állapot, és egy újabb feladat ezt feledteti, és még plusz pénz is jár hozzá.
ÉRZELMI ÉLET: legfeljebb egy örömteli szemek összevillanását ígérik a csillagok, ugyanakkor, még a függetlenebb típusúakban is megérhet a vágy egy új kapcsolatra, amit a hétvégétől tapasztalhatnak.
ÜZENET: aki cégét vezeti, már szerdán lehet új megbízása, de szombattól várhat egy erőteljesebb fellendülést. 

SZŰZ:
PÉNZ: a szokásoshoz képest nagyobb lehet pénzforgalma, ami a fényszögek szerint nagyjából egyenlegben lesz. Szerdán egy előnyös üzletre nyílhat lehetősége, amivel érdemes élni.
MUNKA: a hét második felében egy új munkát oszthat önre felettese, viszont számíthat az anyagi ellenszolgáltatásra is, sőt lehet, hogy a csoportot is ön vezeti. A magánzókra több új üzlet vár.
ÉRZELMI ÉLET: a szerelmesek a hét közepén sokat civakodhatnak. Viszont a társra vágyók a hét közepén és végén számíthatnak új ismeretségre.
ÜZENET: a családi életben szombattól felpezsdülhet az élet, így a rokoni és baráti találkozók gyakoribbak lehetnek a szokottnál.


MÉRLEG:
PÉNZ: A hét közepén várható, hogy pénz álljon a házhoz. Aki adásvételt tervez, célszerű azt szerdára időzíteni, az elégedettség érdekében.
MUNKA: legyen óvatos egyik ellenségével, mert cselszövést fontolgat. Néhány munkaadónál plusz pénzt osztottak, de nem mindenki számára, és ha ez kiderül, robban a bomba.
ÉRZELMI ÉLET: ha utazik, vagy tanfolyamra jár, egy kellemes viszony szövődhet, de lehet, hogy megáll a barátság talaján. Az együtt élőknek a hétvége jelez vitát, ami hamar elcsitul.
ÜZENET: a vállalkozók szerdán és szombaton álljanak készen a munkára, mert ekkor várható megrendelés! Az egyik egy kisebb, a másik egy pénzesebb lehet.

SKORPIÓ:
PÉNZ: a számlák nem kímélik pénztárcáját. Szombattól fellendülhet anyagi élete, viszont ezt megelőzően egy szerdai adásvételt, ha teheti ütemezzen át vasárnapra!
MUNKA: nem érdemes figyelmen kívül hagyni rosszakaróit, mert cselszövésben mesterkedhetnek, lehet, hogy anyagi okok miatt. A vállalkozóknak a hétvégén üthet be egy megrendelés.
ÉRZELMI ÉLET: aki magányos, a hétvégén menjen kikapcsolódni, mert esélyes, hogy megismerkedjen valakivel, akivel, ha úgy akarják, komoly szerelem szövődhet.
ÜZENET: akik együtt élnek, tanúsítsanak toleranciát egymás irányában, mert szombaton kiderülhet valami, ami a bizalmon ejt csorbát.

NYILAS:
PÉNZ: egy szerdai kiadást egy hétvégi bevétel kárpótolhat. Azonban néhány háztartásban valamilyen üzemzavar keletkezhet, de lesz, aki beújít néhány kényelmi eszközt.
MUNKA: néhány munkahelyre új főnök érkezhet, viszont nem árt vele vigyázni, mert nem egyenes! A magánzók szombaton számíthatnak új üzletre, amit érdemes elvállalni, mert egyik vevő hozhatja a másikat!
ÉRZELMI ÉLET: a függetlenek új vonzalomra számíthatnak, ami a hivatás útján érkezhet. Az együtt élők egy diszharmonikusabb hétre számíthatnak.
ÜZENET: aki felújíttat, vigyázzon a mester személyével, illetve a vízzel, vagy a gázzal kapcsolatos váratlan hiba állhat elő. 

BAK:
PÉNZ: a hét közepén két forrásból is pénze származhat, az egyik készpénz, a másik pedig átutalásos. Ez utóbbi egy munkahelyi plusz is lehet.
MUNKA: néhány munkahelyen nagy lehet a felbolydulás, mivel új intézkedéseket vezetnek be, ami átláthatatlan. A vállalkozóknak lehet ugyan új megrendelőjük, de az valamiért kicsit zűrös, vagy szimplán visszalép.
ÉRZELMI ÉLET: könnyen egy romantikus szerelem csapdájában találhatja magát, ha ha épp független, aminek a színtere egy utazás, egy tanfolyam, de egy osztálytalálkozó is lehet.
ÜZENET: ha csütörtökön egy baráti, vagy egyéb társas összejövetelre invitálják, tegyen eleget a meghívásnak!

VÍZÖNTŐ:
PÉNZ: a már meglévő banki ügyek kedvező irányba mutatnak, de újba most nem tanácsos fogni! Ha van elmaradt pénze, sanszos, hogy azokat is kifizessék. Szombaton készpénz is jöhet.
MUNKA: lesz, aki a héten kezd új munkahelyén egy kedvezőbb bérezés reményében. Aki jól teljesített, kisebb pénzjutalomban részesülhet. A vállalkozóknak több új érdeklődőjük lehet.
ÉRZELMI ÉLET: intenzív érzelmi élet várható, így a már nem működő kapcsolatok búcsút vehetnek, a magányosokhoz pedig berobbanhat egy új szerelem.
ÜZENET: a hétvégén egy új üzletet ajánlhatnak, aminek szerencsés is lehet a kifutása, de nagyon nagy rizikót is rejt magában! 

HALAK: 
PÉNZ: a hétvége ígér pénzmozgást, de lehet, hogy csak átutazóban vendégeskedik önnél. Aki banki ügyekben érintett, vigyázzon nehogy kelepcébe csalják!
MUNKA: aki egy kisebb előléptetésre várakozik, a hét közepén betöltheti. Ugyanitt, egy új feladat irányításával is megbízhatják. A vállalkozóknak a hét eleje jelez új munkát.
ÉRZELMI ÉLET: a házas és élettársak többszörösen ki vannak téve a konfliktusoknak, ami a hétvégén várható, és a rokonoknak is benne lehet a keze.
ÜZENET: néhány család vasárnap egy nagyobb baráti vagy rokoni összejövetelre hivatalos, esetleg hozzájuk érkeznek látogatóba, de néhol ez megzavarhatja a családi békét. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.