Múlt héten vitaindító gyanánt arról írtam cikket, hogy vajon miért nem találnak férfit maguk mellé a csúcsformában lévő negyvenes nők. Olvasóink visszajelzéseiből szemezgettünk.
Cikkünk lényege az volt, hogy a nők jobban alkalmazkodtak az idő változásához. Amióta dolgoznak és el tudják tartani magukat, azóta a válás is sokkal hétköznapibb dolog lett. Legfőképp egyébként nem ők kezdeményezik a szakítást, de ha már így alakult, nem hajlandóak egy életen át siratni a múltjukat. Továbblépnek azon, hogy párjuk egy fiatalabb nő miatt elhagyta őket, esetleg azon, hogy közéjük állt a férfi alkoholizmusa, szenvedélybetegsége, felelőtlen életvitele.
Örültünk volna annak, hogy ha a férfiak építő jellegű észrevétellel segítenek nekünk közelebb kerülni a megoldáshoz, de jó, ha három olyan véleménnyel találkoztunk, amit tényleg az együttműködési szándék vezérelt.
Az egyik ilyen észrevételre nagyon fontos odafigyelni: „Nekem 31 évesen ugyanez a problémám, és véleményem szerint a nők bonyolítják túl a dolgot, a társkeresőkön sok a lelki sérült, nem válaszolnak a pasik üzeneteire. Ők saját maguk választják ezt az életmódot. Én is sokat dolgozó, nőtlen, magas, sportos pasi vagyok, mégsem találok régóta senkit” – írja egyik olvasónk, akinek a sorai mindenképpen elgondolkodtatóak.
Egészen biztos, hogy sok a lelki sérült a nők között, az is biztos, hogy sok nő önismerete nem reális, és olyat keres, aki nem létezik vagy legalábbis nem az ő számára. Őszintén kívánom a hozzászóló fiatalembernek, hogy találja meg a társát!
De ha már a párkereső oldalaknál tartunk, íme egy másik észrevétel, egy nőolvasótól: „Egy munkatársam szeretne tartós párkapcsolatot. Ám az ismerkedős oldalakon a férfiak kilencven százaléka nős volt, és csak szexet akar. A hetvenéves férfiaknak is csak a 20-25 éves cicababa kell. Legyünk őszinték, negyven felett már nem kell a nő, lehet bármilyen tisztességes és jó természetű.”
Ezt a vélekedést abszolút alá tudom támasztani, a negyven körüli barátnőim sorra íratkoznak le az effajta oldalakról, mert a férfiak többsége nem arra használja, amire való. Pedig létezik kifejezetten szexpartnerkereső oldal, kifejlesztettek oldalt a félrelépők számára, de sajnos a tisztességes párkereső oldalak továbbra is hemzsegnek a párkapcsolatban élő férfiaktól. Bizalmatlanságunk vélhetően ebből fakad, és sajnos olyanoknak is jut belőle, akik egyébként nem érdemelnék meg.
Egy másik együttérző férfiolvasónk ezt írja: „Rengeteg rendes és intelligens férfi és nő él egyedül. Én azt gondolom, hogy akik társat akarnak maguk mellé, azoknak van is. Aki meg egyedül akar élni, az egyedül is fog. Hogy sok egyedül élő nem találja azt a valakit? Türelem, majd eljön” – biztatja hozzászólónk az érintett
nőket.
„Talán a férfiaknak nő kell, nem egy mindentudó anya!” – írja egy hozzászóló, de az eredeti cikkünk nem is arról szólt, hogy anyáskodni akarnánk a párunk felett. Más azt rója fel nekünk, hogy ugyan okosak, és rátermettek vagyunk, de értékrendproblémákkal küzdünk. A kar-rierépítést még a nők is felróják a sikeres negyveneseknek.
Pedig a karrierista nők többsége vallja, és ezzel a cikkünk is foglalkozott, hogy a leggyakrabban a karrier, a szinglilét nem saját választás. Egy nőnek, aki egyedülállóként él a nagyvilágban, muszáj eltartania magát – ha egy férfitól várja el, hogy támogassa, rögtön megkapja a kritikát, hogy rácsimpaszkodik a férfira –, és gyakran éppen a tehetsége, a rátermettsége okán fut be karriert, nem azért, mert ő erre vágyott. Házasság, gyerek híján belekerül egy mókuskerékbe, és mihelyst sikeres, tehetős, magabiztos lesz, visszajutunk a kezdő problémához: nem talál megfelelő kaliberű férfit.
Sok férfi azt firtatja, hogy vajon ezek a szingli negyvenesek mi-nek/kinek köszönhetően élnek anya-gi biztonságban. Sőt gyakran ki is mondják, hogy bizony volt férjeiket nyúzzák meg, semmizik ki, és tulajdonképpen csak azért csináltatnak maguknak gyereket, hogy aztán az exük eltartsa őket. Olykor egészen durván fogalmazva „kölyköknek” nevezik saját gyermekeiket, sőt volt olyan, aki azt mondta, hogy „ne is csodálkozzanak a vén ku..ák, hogy nem találnak senkit”.
Az olyan hozzászólást, mint az „Okos nő? Mé, lila tehén van?” inkább hagyjuk, nézzük inkább, mit ír az egyik hölgyolvasó: „Szerintem az urak itteni hozzászólásai tökéletesen magyarázzák a helyzetet. Tévedés, hogy a nők a hercegre várnának, aztán emiatt hoppon maradnak. Rossz beidegződés, hogy sajnálni kell azt, aki egyedül van. Egyszerűen arról van szó, hogy ha a pasi semmilyen téren nem tud pluszt adni, akkor meg minek? Sok nő megérdemli az intelligens, normális pasit, de ha olyan nincs, akkor inkább nem kell neki senki. Bármi áron nem.
Aki egyedül él, az nem feltétlenül szenved. Sőt! Tényleg úgy van, ahogyan a cikk írja, az egyedülálló nők rendszerint fiatalosabbak, kiegyensúlyozottabbak, mert van idejük törődni magukkal, és mert szabadabbak. Azt csak a férfiak, meg a pasi nélkül létezni sem tudó hölgyek hiszik, hogy egyedül élni borzalmas. A férfiak talán így próbálják dédelgetni megkopott fényüket, de higgyék el, uraim, az a nő, aki akar, talál pasit. Akárhány évesen is. A kérdés csak az, hogy akar-e.”
Ha több kell az átlagosnál! Keresse a Borsot a Magazinokkal!
