Heti horoszkóp: kitartásra biztatnak a csillagok

PUBLIKÁLÁS: 2014. március 03. 16:00
Az anyagi és a szerelmi ügyek kerülnek középpontba ezen a héten. Mindkét területen nagy meglepetések várhatók, amelyek egyes csillagjegyek szülötteinek örömet, másoknak inkább idegességet hoznak. Demeter Mónika asztrológus számította ki, mi várható a következő napokban.

KOS március 21.–április 20.

PÉNZ: a hét eleje kiadással kezdődik, a lakására vagy egy műszaki meghibásodásra szükséges költeni. Egy családi rendezvény is drága lesz.

MUNKA: sok munkahelyen még tart az átszervezés, az összes hátrányos lélektani hatásaival együtt. A vállalkozóknak egy kisebb üzlet van kilátásban. Az állást keresőknek még várniuk szükséges egy ideig.

ÉRZELMI ÉLET: legfeljebb egy apróbb flört vagy egy rövid életű titkos viszony jöhet szóba. Néhány együttélés kritikus időket él, és sajnos ez a héten még mindig érezteti hatását.

ÜZENET: a hét elején költekezési láz vehet erőt önön, az egyetlen megoldás, ha inkább elkerüli a csillogó kirakatokat!

Bika április 21.–május 20.

PÉNZ: egy elmaradt bevétel még mindig nem érkezik meg. Autójára és egy fiatalabb rokonra is költenie kell.

MUNKA: a kollégák között nagy lehet az ellenségeskedés a pozícióféltés miatt, mivel néhol átalakítás vette kezdetét. A vállalkozók közül többen epekedve várják a megbízást, ami még várat magára.

ÉRZELMI ÉLET: egy ismeretség sehogyan sem akar összejönni, ezért kár is erőltetni. Néhány szerelem végleg elszakadhat. A házastársak között ma nézeteltérés lehet.

ÜZENET: komolyabb szerződést vagy nagyobb adásvételt még a héten sem tanácsos kötni, ahogyan a peres és jogi ügyeket is célszerű kerülni.

IKREK május 21.–június 21.

PÉNZ: a pénzügyi gondok egészen a ­hét­végéig kitartanak. Hétfőn némi jövedelemhez juthat ugyan, de ez elenyésző lehet.

MUNKA: még mindig nem árt az óvatosság a kollégáival, mert lehet, hogy az a legnagyobb gazember, aki önnel szemben együttérzést színlel. A vállalkozók egyik megrendelése meghiúsulhat.

ÉRZELMI ÉLET: lesz szerelmi kapcsolat, ami nem éli meg a hét elejét sem. Újat pedig most nemigen érdemes kötni, mert ott valami hibádzik majd! A házastársak közötti konfliktus még mindig nem csitul.

ÜZENET: egy baráti kapcsolatban nagy törés keletkezhet, aminek a következő állomása a tavasz végén várható.

RÁK június 22.–július 22.

PÉNZ: bevétel várományosa még a hét elején. Ám egy komoly összeg is kifizetésre vár, amit igen nehéz összeraknia.

MUNKA: sok cégben felbolydulás lehetséges a bejelentett változtatások miatt, így többen álláskeresésbe kezdenek. A vállalkozók két megrendelése közül az egyiket visszamondhatják. 

ÉRZELMI ÉLET: néhány szerelem válságos időket él, így nem ritka a ­sza­kítás sem. A családokban ma még diszharmónia uralkodhat, de ez folyamatosan csitul.

ÜZENET: lehet, hogy érzékenyen érinti egy-egy kolléga távozása, de ettől a változástól a kapcsolatot még továbbra is ápolhatják!

OROSZLÁN július 23.–augusztus 23.

PÉNZ: egy várt bevétel még mindig késik. Egy minimális munkahelyi plusz érkezik, de ez nem segít anyagi gondjain.

MUNKA: egy új, pénzes feladatot oszthatnak önre, amit lehet, hogy inkább az ellenségei közül szeretett volna valaki megcsípni. Ez elég ok lesz egy féltékenység kirobbanásának, ami a pletykákat is elindítja.

ÉRZELMI ÉLET: sok szerelmi viszony és házasság a „szakítsak, vagy tovább folytassam?” időszakát éli, mely a hétvégére némileg enyhül, de április végén újból napirendre kerülhet.

ÜZENET: ha lehet, kerülje az adásvételeket, mert most csak a másik fél jár jól. Ha otthonában valami elromlik, gondolja meg, kit hív!

SZŰZ augusztus 24.–szeptember 23.

PÉNZ: a hét eleje ­le­apasztja pénztárcája tartalmát, mert több kötelező számlát ki kell fizetnie. Egy várt összeg is késik.

MUNKA: sok munkaadónál még javában tart az átszervezés, így ez rányomja bélyegét a hangulatra. A cégüket üzemeltetőknek két új megbízásuk is lehet, de az egyik mégsem jön össze.

ÉRZELMI ÉLET: a bizonytalan és kötetlen szerelmek lehet, hogy a hét végét már nem élik meg. A jól működőkben viszont a családot is bemutathatják a jövendőbelinek. Némely házasság válságos helyzetbe kerül.

ÜZENET: egy baráti kapcsolat komoly próbatétel elé néz, ami a tavasz végén megismétlődhet.

MÉRLEG szeptember 24.–október 23.

PÉNZ: költenie kell otthonára, mert egy meghibásodás várható. De egy kisebb munkahelyi pluszjuttatásban is lehet reménykedni.

MUNKA: sok munkahelyen nagy a zsongás, mert vagy kimozdították a főnököt, vagy ő maga készül távozni, ­rá­adá­sul egy átalakítás sem kizárt. A vállalkozók helyzete még mindig nehéz, de lassan javulni kezd.

ÉRZELMI ÉLET: a szerelmek némelyike egyaránt kritikus időszakát éli, mely a hétvégére enyhül, de a problémáknak még koránt sincs vége, mert tavasszal visszatérhetnek.

ÜZENET: a vállalkozóknak nagy kitartásra van szükségük, hogy átvészeljék a megpróbáltatásokat!

SKORPIÓ október 24.–november 22.

PÉNZ: a nehéz pénzügyi időszak még ezen a héten is érezteti hatását, de egy kisebb adásvétel némi bevételhez juttathatja. 

MUNKA: ahol átszervezés van folyamatban, a változások még javában tartanak, így sokan nem szívesen járnak be munkahelyükre. A vállalkozóknak is kitartást üzennek a csillagok.

ÉRZELMI ÉLET: a szerelmi megpróbáltatások még mindig napirenden vannak, így sajnos a szétválás igen gyakori. A házastársak között hétfőn ellentétek adódhatnak.

ÜZENET: a Skorpióknak nincs könnyű időszakuk, viszont híresek ­hatal­mas lelki teherbírásukról, úgyhogy tartsanak ki!

NYILAS november 23.–december 21.

PÉNZ: egy kisebb jövedelem van kilátásban, melyet lehet, hogy családtagjaitól kap. Ám költekezési kedve is növekszik.

MUNKA: a munkahelyi ellenségek még mindig nem akarnak lenyugodni, így minden erejére szüksége lesz ellenük. A vállalkozók küzdelmes időszaka még ezen a héten is kitart.

ÉRZELMI ÉLET: néhány szerelmi és társkapcsolat komoly válságban van, ami a hétvégére némelyest csillapodik, de végleges megoldás nem biztos, hogy születik.

ÜZENET: a szerelemben és a vállalkozásban érdekelteknek nagy lelkierőre van szükségük, hogy jól vegyék az akadályokat.

BAK december 22.–január 20.

PÉNZ: a ­megpróbál­tatásokkal teli anyagi idő­szak­nak még nincs vége, de szerdától könnyebbségre lehet számítani.

MUNKA: ahol átszervezés volt, ott a hatása csak most érződik igazán. Az állást keresőknek még böngészniük kell egy darabig. A vállalkozók egyik üzlete meghiúsul, de nem kell sokáig várniuk a következőre.

ÉRZELMI ÉLET: konfliktusos időszakot írnak a csillagok némely szerelmespár életébe. Most csak a saját szívükre hallgassanak, ne a baráti tanácsokra!

ÜZENET: ha épp felújíttat, egy rejtett hiba vagy egy figyelmetlenség okozta baleset sokba kerülhet. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.