– A hangterápia legfontosabb célja a belső hang megtalálása, a belső nyugalom megteremtése. Segíti a társadalomba való beilleszkedést és megszünteti a szorongást, az önbizalomhiányt. A zenéhez való közelebb jutás által valósul meg mindez, amit én is tapasztaltam a saját életemben, jóval türelmesebb lettem és kiegyensúlyozottabb – foglalta össze a módszer lényegét a várandós kismama, aki elsősorban az Árvácska alapítványon keresztül különböző hátrányos helyzetű gyerekeknek segít lelki gondjaik leküzdésében.
– A kicsikkel az erdőket járjuk és az ottani különleges természeti zajokat hallgatjuk, illetve organikus hozzávalókból, fából, nádból, kövekből készítünk hangszereket, fúvósokat. A nagyobbakkal a városi környezetet figyeljük, tömegközlekedési eszközök hangjaira fülelünk. Mindig zenélünk és együtt létrehozunk egy produkciót – tette hozzá az énekesnő, aki fontosnak tartja, hogy amit a gyerekek tanultak, azt be is mutassák közönség előtt, mert ez hihetetlen sok kitartást ad – mesélte lapunknak Marge, aki saját magzatát komolyzenével szokta megnyugtatni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.