Akkor tudtam meg, hogy állapotos vagyok a férjemtől, amikor másnap zenei táborba indultam a gyerekekkel. Pedagógus vagyok, két éve voltunk házasok. A táborba jött egy új kolléga a másik iskolával. Összeszikrázott a szemünk, amikor bemutattak egymásnak. Este kettesben maradtunk a tábortűznél. Beszélgettünk, elmondta, hogy nemrég elvált, én is, hogy friss házas vagyok. Azt mondta, akkor is tetszem neki.
Másnap folyton körülöttem legyeskedett. Este úgy intézte, hogy megint kettesben maradjunk. Ültünk a Balaton partján a holdfényben, és nem tudtam megakadályozni, hogy megcsókoljon. Őszintén szólva jól is esett. Ekkor elmondtam neki a babát. Furcsa módon ettől még jobban beindult.
Képtelen voltam ellenállni, annyira elsöprő volt a vágy. Azzal nyugtattam magam, hogy a tábor után vége. De nem lett vége. Itthon is találkoztunk titokban. Édesek voltak a lopott órák a lakásán vagy az erdőben. Nem tudtunk betelni egymással. Olyan szerelem volt, hogy korábban nem is tudtam, hogy létezik ilyen.
Egyre kínosabb lett a helyzet. Gömbölyödni kezdett a pocakom, a férjem meg aggódott értem, hogy túl sokat dolgozom, mivel gyakran későn mentem haza. Megmondtam a szerelmemnek, hogy nem mehet így tovább. Láttam a könnyeket a szemében. Letérdelt elém, megcsókolta a kezem, és megkért: váljak el, legyek az ő felesége.
Hogyan? Meg se született gyermekem apját hagyjam faképnél? Azzal érvelt, hogy mindenki így lesz boldog. Hogy a házasságom nem lesz a régi akkor sem, ha szakítunk. Két napig zokogtam. Aztán döntöttem: a férjemmel kell maradnom. Szerveztünk egy búcsúéjszakát. Attól féltem, baja lesz a magzatnak, annyiszor lettünk egymáséi. Sírtunk és nevettünk egymás karjában. Reggel kiléptem az ajtaján. Többé nem láttam.
Három évvel később elhagyott a férjem. Beleszeretett valakibe. Azt mondta: van ilyen...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.