Hoppá: angyalok és ördögök járnak az ezoboltba

angyal
PUBLIKÁLÁS: 2014. január 12. 16:00
Varázsgömböt, lelki stabilitást hozó medált és a vesztegetés gyűrűjét is megvásárolhatjuk egy pesti boltban. Az ezoterikus üzlet tulajdonosa szerint folyamatosan növekszik a csodákban hívők száma.
Bors

Különleges bolt található a főváros XIV. kerületében. A vásárlók között nem ritka a magát tündérnek, angyalnak tartó ember, de ugyanúgy megfordulnak a mágusok, mint a sátánizmus hívei.

– Négyezer féle termék kapható az üzletünkben, amelyekkel különféle rétegek ízlését és igényét tudjuk kiszolgálni. Főként a szélsőséges irányzatok kedvelőiét – mondta el lapunknak Ladár Gábor, aki tudatosan törekedett arra, hogy tömegtermékek helyett különlegességeket áruljanak.

Így kerültek kristályok, ingák, ékszerek, lakásdíszek, selyem holmik a polcokra, legújabban pedig a steampunk termékek is megvásárolhatók.

– A steampunk az 1980-as évek végétől megjelenő, az elképzelt jövő elemeiből építkező stílus és tematika, amelynek alkotásai az irodalom, a film, a képzőművészet alkotásai mellett a számítógépes játékokban, a mindennapi tárgykultúrában és a formatervezésben is megtalálhatók. Az újdonságok között vannak cicás szütyők és a vesztegetés gyűrűje is. Ez két koponyát mutat, amelyeken kígyó tekeredik, és az emberi ambíció koponyáján tekergő gonosz kísértését jelentik a sátánistáknak, akik ugyancsak állandó vevőink – mesélte a tulajdonos, aki ma már képtelen arra, hogy az összes, általuk forgalmazott terméknek tudja a jelentését és a használatát.

Hiszen a misztikus, ezoterikus tárgyak varázserejének ismeretéhez nagyon sok történeti tudással kellene rendelkeznie. Viszont sokat tanul a vásárlóktól, akiknek zöme konkrét elképzeléssel érkezik.

Lapunk munkatársa azt kérdezte az ezobolt tulajdonosától, hogy ott, ahol ennyi varázseszköz van egy helyen, tapasztalnak-e valami különös hatást?

– Jó az auránk, az kétségtelen, ezt mindenki megerősíti, aki nálunk jár – árulta el Ladár, akinek a tapasztalata szerint a választékból a legnépszerűbbek a filléres dolgok. A 250 forintos, ezoterikus motívumokkal díszített gombok és az öt elemet tartalmazó, 1500 forintba kerülő pentagrammedálok, amelyek a stabilitást, az erőt képviselik azok számára, akik hisznek benne. De azt veszem észre, hogy évről évre egyre többen vannak akik hitüket az ezotéria tanaiban találták meg – mondta a tulaj. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.