Halolaj és progeszteron hozta vissza a fiút a kómából

progeszteron
PUBLIKÁLÁS: 2014. január 20. 21:00
Egy brit tinit elütött egy autó, melynek következtében súlyos agykárosodást szenvedett és kómába esett. A szüleinek hála magához tért, és beszélni is tud.
Bors

Szörnyű baleset után megdöbbentő gyógyulása volt egy brit tinédzsernek, akit 2012-ben elütött egy autó. Akkor a fiú egyik aortája leszakadt, agysérülése lett, illetve rengeteg csontja eltört és a gerince is megsérült - írja az ausztrál News.

Grant Virgin szüleinek azt mondták az orvosok, olyan súlyosak a gyerek sérülései, hogy vélhetően nem éli túl az éjszakát. Az anya kikérte magának a szakvéleményt és úgy döntött, mindent megtesz azért, hogy fia visszajöjjön. A fiún több műtétet is végrehajtottak, de végig kómában volt.

A család egyik barátja azt javasolta, hogy progeszteron tartalmú krémmel kenegessék, aminek nem sokkal később meg is lett a hatása. A fiú magához tért a kómából, és el is kezdett kommunikálni. Szülei nem álltak le, nagy dózisban halolajat adattak be neki, és két hónappal később már felismerte őket, és összetett mondatokat is tudott mondani.

A család tudja, hogy még hosszú út vezet ahhoz, hogy felépüljön a fiuk, de hisznek abba, ezután már minden lehetséges. A most publikált történetre egy orvos sem reagált eddig, senki nem mondott szakvéleményt a kezelésről. 

  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.