3 liter vizet ivott naponta, megfiatalodott

fiatalság
PUBLIKÁLÁS: 2013. október 31. 21:00
Egy 42 éves brit nőnek az orvosai azt javasolták, ha állandóan fáj a feje és az emésztése sem túl jó, emelje meg a napi folyadékmennyiségét. A nő szót fogadott, és minden megváltozott.
Bors

A 42 éves brit Sarah-nak állandóan fájt a feje és az emésztése is rossz volt. Reggel megivott egy teát, ebédhez is fogyasztott némi folyadékot, majd este nyúlt ismét a vizespohárhoz. Mint kiderült, alig iszik meg egy litert egy nap, így neurológusa és a táplálkozási szakértője is azt javasolta, fogyasszon naponta három liter folyadékot - írja a Daily Mail.

A nő úgy döntött tesz egy próbát, hiszen azt is megtudja, az Egyesült Királyságban minden ötödik nő gyakorlatilag ki van száradva. Sarah dokumentálta, hogy milyen a közérzete, mekkora a súlya egy hét után. A napi három liter folyadék megtette a hatását.

Elmaradt az állandó fejfájás, az emésztése is javulni kezdett, négy héttel később pedig sokkal jobban nézett ki, és ezt képekkel is bizonyította. gyermekei és barátai szerint is most tíz évet letagadhat és le is fogyott, ezért úgy döntött, nem adja alább 3 liternél a jövőben sem.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.