Izgalmas nyaralás: szeljük át lakóhajón Európa csatornáit!

utazás
PUBLIKÁLÁS: 2013. augusztus 25. 18:00
Bár mi magyarok még kicsit félve vágunk neki a kalandnak, Európában hatalmas népszerűségnek örvend a csatornahajózás. Mi magunk vagyunk a kapitányok és a legénység is.

– Az első zsilipezésnél úgy izgultam, mintha az első randevúmra készülnék, de az őr nagyon kedves volt. A második zsilipnél olaszok értek be bennünket, és együtt haladtunk át, a harmadik zsilipnél pedig már mi segítettünk egy cseh házaspárnak – eleveníti fel a ­csa­tor­na­ha­jó­zás legizgalmasabb pillanatait Hajdú Katalin, aki a családjával járt már Hollandia, Franciaország és Csehország csatornáin is lakóhajóval.

Ez az Európa-szerte elterjedt üdülési forma egyszerre kínál kihívást, komfortot, gasztronómiai élményt családok vagy akár kisebb-nagyobb baráti társaságok számára. Bár sokan tartanak attól, hogy a hajókat maguknak kell irányítaniuk, sok helyen egy néhány perces „mini tanfolyam” is elég lehet arra, hogy a motor beindítását és a kormány kezelését elsajátítsuk. Innentől kezdve pedig egyszerre vagyunk a hajó kapitányai és legénysége is.

A kis folyók vagy csatornák egészen lassú folyásúak, és napi négy-öt órás menetben is 50-60 kilométert haladhatunk a varázslatos tájakon. Ezekben az utakban éppen az a legjobb, hogy nem a mindenki által ismert turistalátványosságokat látogatjuk végig, hanem a vidékiek életének részesei lehetünk pár napig.

A helyi piacokon házi sajtokat, húsokat, gyümölcsöket vásárolunk, finom borokat kortyolgatunk, és akár egy kisvendéglőben, akár a hajón is elkölthetjük a vacsoránkat – mondta lapunknak Ágoston Gábor, aki Franciaországból a csodálatos csatornaépítészeti műemlékeket, Hollandiából pedig a tulipánföldek övezte Utrecht–Alkmaar útvonalat emelte ki, amelyet ráadásként szélmalmok egész sora szegélyez.

Az Európa csatornáit átszelő lakóhajózás szezonja kora tavasszal kezdődik, és késő őszig tart, ám a délibb vidékeken (például Portugáliában) akár télen is útra kelhetünk.

A komfort ára: 20 ezer Ft/éjszaka

A lakóhajók minden kényelemmel felszereltek, komplett konyhával, fürdőszobával, kényelmes hálóhelyiséggel. Akad kétszemélyes hajó is, míg a legnagyobbak 10-12 fős társaságot képesek befogadni. A július–augusztusi főszezonban egy főre, egy éjszakára kb. 20 ezer forintos hajóbérlési díjjal lehet számolni, amihez azért kikötői, üzemanyag- és transzferköltségek hozzájönnek még.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.