Aki februárban megy szabadságra, megszívja

szabadság
PUBLIKÁLÁS: 2013. február 06. 16:00
Az átlagkereset helyett úgynevezett távolléti díjjal számolják el a dolgozók szabadságát ez évtől. Ennek kiszámítását alaposan túlbonyolították, egy azonban bizonyos: ha rövid hónapban megyünk szabadságra, rövidebb lesz az a havi bérünk is.
Bors

A havibéres munkavállaló eddig bármennyi napot vett ki éves szabadságából, ugyanannyi fizetést kapott, mintha végigdolgozta volna a hónapot. Mostantól azonban nem a besorolási bruttó bérüket kapják szabadság esetén, hanem órabérre bontott távolléti díjat, aminek eredményeként, ha szabadságra megy, nem ugyanannyi pénzt kap kézhez, mint amennyi a munkaszerződésében áll.

A napi bért január 1-jétől ugyanis úgy kell kiszámítani, hogy az alapbért elosztjuk 174-gyel (a havi munkaórák számával), majd megszorozzuk nyolccal (a napi munkaórák számával).

140 ezer forint bruttó fizetés esetén ez 6436 Ft-os napibérnek felel meg.Ekkora összeg esik tehát szabadságának napjaira.

Ám ha a olyan hónapban vesz ki szabadságot, amikor például csak 160 munkaóra kellene dolgoznia, akkor is a 6436 Ft-os napibért kapja, vagyis kevesebb lesz a bruttó bére. Ennek az az oka, hogy nem a ténylegesen ledolgozandó órákkal, hanem a meghatározott fix 174 órával kell kiszámolni az egy órára jutó távolléti díjat.

Ünnepnapra is ez jár

A munkaszüneti napokon szintén távolléti díjat kapnak a dolgozók. Ezek hazánkban: január 1., március 15., húsvéthétfő, május 1., pünkösdhétfő, augusztus 20., október 23., november 1., illetve december 25. és 26.

Beszédes számok

Ha 23 munkanapos hónapban vesz ki 5 nap szabadságot 140 ezer Ft bruttó fizetés esetén:

SZABADSÁG: 5 x 6436 Ft = 32 180 Ft
MUNKANAPOK: 18 x 6436 Ft = 115 848 Ft
BRUTTÓ FIZETÉS ÖSSZESEN = 148 028 Ft
Ha 20 munkanapos hónapban vesz ki 5 nap szabadságot 140 ezer Ft bruttó fizetés esetén:
SZABADSÁG: 5 x 6436 Ft = 32 180 Ft
MUNKANAPOK: 15 x 6436 Ft = 96 540 Ft
BRUTTÓ FIZETÉS ÖSSZESEN = 128 720 Ft

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.