Már több kutatás is vizsgálta, hogy miért vesszük fel többnyire ugyanazt a pózt alvás közben, mi alapján alakul ki kedvenc testhelyzetünk. A szakemberek megfigyelték, hogy ezek természetünkről árulkodnak, az érzéseink alakítják őket. Természetesen az egyes pózokat egyéb tényezők is alakíthatják, például ha valakinek állandóan fáj a dereka, akkor hiába szeretne, valószínűleg nem tud majd huzamosabb ideig a hasán aludni.
Macska
A hátán fekszik, lábait lazán tartja egymás mellett felhúzva vagy egyenesen, a lényeg, hogy nagyon kényelmes legyen. A karok tenyérrel kifelé fordítva a fej magasságában vannak szétvetve. Az így alvó nyitott személyiség, könnyen barátkozik, de nem válik a terhére a társaságában lévőknek. Kedves, szinte hízelgő másokhoz. Kiegyensúlyozott, de csak addig, míg úgy mennek a dolgok, ahogy neki tetszik. Amint nem tud valamit elintézni, kiereszti karmait.
Magzat
Az összehúzódva, magzatszerű pózban alvókat jellemzik úgy, hogy befelé fordulva alszanak. Ez a védekező testhelyzet szelídségről, nagy fokú alkalmazkodóképességről és természetes kedvességről árulkodik. Az így alvó ébren kissé félénk, bizonytalanul áll hozzá a nagyobb változásokhoz, jól megfontolja cselekedeteit. Társukban a támaszt keresik, otthonuk a biztonságos menedék. Idegenek előtt szégyenlős és visszahúzódó. Ezt a pózt veszi fel esténként egy ideig az is, aki életében hirtelen nehézségekkel szembesül, például magánéletbeli vagy munkahelyi gondjai adódnak.
Strucc
Összegömbölyödve vagy az oldalukon fekszenek, a lényeg, hogy a takarót vagy a kispárnát kényelmesen az arcukhoz szoríthassák, a fejükre húzhassák. Ők napközben gyakran szoronganak, nem szeretik a hangoskodást. A konfliktusok elől inkább elmenekülnek, ha probléma merül fel, legszívesebben a homokba dugnák a fejüket. Ez a póz gyakran csak egy ideig tart, ritkán állandósul. Főként valamilyen stresszhelyzet váltja ki, amint ez megoldódik vagy csitul, az így alvó már nem takargatja az arcát.
Kitárulkozó
A hátukon, a kezüket, lábukat szétvetve alszanak a magabiztos, kitárulkozó emberek. Szinte alvás közben is mutogatják magukat, mivel nem tartanak semmitől, határozottan állnak minden problémához. Törekvőek, gyakran törtetőek, szeretik a versengést. Előfordul, hogy kihívóan viselkednek, ennek ellenére vonzóak az ellenkező nem körében, mivel biztonságot árasztanak. Rendkívül fontos számukra a szabadság, még a partnerkapcsolatban is.
Szőrszálhasogatók
A hátukon vagy az oldalukon fekszenek, a lábukat azonban keresztben tartják egymáson a lobbanékony természetű emberek. Ők kissé izgágának tűnnek környezetük szemében. Általában gyorsan felhúzzák magukat még az apróbb kellemetlenségeken is, gyakran kritikusak, szőrszálhasogatóak másokkal. E mögött sokszor az áll, hogy sikertelennek érzik magukat valamiben, például a munkájukban. Ez azonban nem valós, csak túlzott elvárásokat állítanak fel maguk elé. Nők esetében jellemző még, hogy tartanak a visszautasítástól vagy az esetleges kudarctól.
Királyok és királylányok
Úgy alszanak, mintha csak egy kicsit ledőltek volna: a hátukon, lábukat kinyújtva, karjukat a fejük alatt összekulcsolva. Nagy a biztonságérzetük, szinte királyi, királynői magabiztosságuk van. Bármilyen helyzetben képesek átvenni az irányítást, jó főnökök és vezetők. Nem félnek a kihívásoktól, de inkább megvárják, míg az az ölükbe pottyan, nem keresik állandóan a megoldandó feladatokat.
Oldalt
Két lábbal áll a földön és reálisan gondolkodik az, akinek az oldalt fekvés a kedvenc alvópóza. Cselekvés előtt átgondolja a következményeket, az előnyöket és a hátrányokat, megfontoltan dönt. Ennek ellenére időnként kissé szétszórt és nemtörődöm, különösen akkor, ha nem látja értelmét vagy hasznát az megoldandó feladatnak. Lényegesek számára az élet örömei, és fontosak számára a barátai, akik értékelik megbízhatóságát, higgadtságát és gyakorlatiasságát.
Ölelkezők
Több szeretetre vágynak a meglévőnél azok, akik állandóan ölelnek valamit (pl. párnájukat, plüssállatot) alvás közben. Gyakori szakítás vagy veszekedés után ez a testhelyzet, mivel hiányzik számukra a biztonság. Aki párkapocslatban alszik így rendszeresen, az úgy érzi, párja nem foglalkozik vele eleget, magányosnak érzi magát.
Hason
Sokan szeretik a hason fekvést, vannak azonban olyanok, akik számára ez egészségügyi okokból (pl. hát- vagy derékfájás) ez nem kényelmes. Ez a kiegyensúlyozott emberekre jellemző pozíció. Pontosan tudja, hogy mit akar, mi a jó neki és szeretteinek, és igyekszik is ezt elérni. Jóindulatú, de azt is szem előtt tartja, hogy ezt a jó tulajdonságát ne használják ki. Egyensúlyt tud tartani munkájában és magánéletében, biztonságot ad környezetének.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.