Test és lélek

Megváltoztatja az életét, ha ismeretlen dolgokba fog

Bors

2012. szeptember 5. szerda 14:00

Vannak pillanatok az életünkben, amikor önkéntelenül is gyorsleltárt készítünk: mit értünk el, mit hagytunk ki, mit szerettünk volna megtenni, ami valahogy mindig elmaradt. A bakancslista ez utóbbiak lajstroma.

E-mailben, közösségi oldalakon terjed egy fotó, melyen egy férfi hosszú listáról húzza ki az épp megvalósított álmát. A felirat a következő: akkor éltél igazán, ha nem tudsz a bakancslistádra mit írni. A bakancslista lényegében azon dolgok sora, melyeket az ember meg akar tenni az életben, mielőtt feldobná a bakancsot. Az ötletből nagy sikerű film is készült Morgan Freeman és Jack Nicholson főszereplésével. A szakemberek szerint talán nincs olyan ember, akinek ne lenne olyan vágya, amit nagyon szeretne megvalósítani, ám a körülmények, esetleg félelem vagy lustaság miatt eddig nem tett meg.

– Amennyiben kedvetlenül végezzük feladatainkat, érdemes kipróbálni a bakancslistát – mondta a Borsnak Pásztor László életviteli tanácsadó.

– Ha olyan dolgokba fogunk, amit addig nem tettünk, megváltozik az életünk is. A lista írásakor ezért csak annyira legyünk bevállalósak, hogy az boldoggá tegyen. Akinek az izgalom hiányzik, annak úgyis olyan dolog jut eszébe, ami ezt pótolja, aki pedig stresszes életet él, minden bizonnyal nyugira, például horgászni vágyik. A lista abban is segít, hogy új nézőpontból lássunk az életünkre.

– Már gyerekkorunkban is meghatározott célok segítenek tovább – hangsúlyozta Jamnik Judit mentálhigiénés szakember, pszichodrámavezető. – Ha bakancslistát készítünk – mint a napi tennivalók esetében –, kezdjük a legnehezebbel. Azzal, amitől félünk, amihez nem fűlik a fogunk. Lehet, hogy sokáig fog tartani, de akkor is megszabadulunk attól az aggodalomtól, amivel a halasztgatás jár, és a végén érzett elégedettség rengeteg energiát ad majd a többihez. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16471543_auto_resized.jpg
origo.hu

Elképesztő terpeszt mutatott Köllő Babett a stúdióban - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19909_resized.jpg?avcount=1695516907
origo.hu

Elképesztő terpeszt mutatott be Köllő Babett - VIDEÓ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16471337_auto_resized.jpg
life.hu

Menekülj, ha pöttyös vécépapírt látsz a nyilvános vécében: egy tiktoker leleplezte a veszélyeit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16471422_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Hoppá: Zelenszkij váratlanul felbukkant Lengyelországban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16471346_auto_resized.jpg
ripost.hu

Így tedd el a leandert télre, hogy jövőre is csodás virágot hozzon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16471325_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Üzent Zelenszkij a lengyeleknek: Vagy minket támogattok, vagy az oroszokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19915_resized.jpg?avcount=1695516907
origo.hu

Pőre képek kerültek erő Rita Oráról 18+

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16471257_auto_resized.jpg
travelo.hu

A világ 94 legjobb sajtófotója egy helyen, a Nemzeti Múzeumban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19790_resized.jpg?avcount=1695516907
she.life.hu

Miért velem hozatja el a főnököm a ruháit a tisztítóból?(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16469699_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megműtötték ifjabb Dárdai Pált, idén már nem láthatjuk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19822_resized.jpg?avcount=1695516907
life.hu

Folyton fáradt vagy? A depresszió egyik tünete is lehet(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/09/uX2ftpJzUOu4tZXiODsrMRqkSt9DRPQ1uw6pbTEd978/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MzYjIyOWI0NDVlMDQ2YzNiMWNhZWJjYjM0NzQ0NWNi.jpg
Odaát

Anna 16 évesen tért vissza a túlvilágról: "Azt mondta egy hang, most meghalok, mire hihetetlen békesség öntött el"

https://cdn.borsonline.hu/2023/09/Gb1bm_QtJ6lhn0iNjuhd2byTh0cGzb_ZpsbsPbO5FgQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAyZTViMDliNzY4NTQ5MTg5ODg4MjllOTFkZWE5YWM5.jpg
Helyesírás

Ezek lennének a legnehezebb szavak? Az ország fele elhasal ezen az egyszerű teszten