Gyerekekre veszélyes ruhákat és játékokat foglaltak le

gyerek
PUBLIKÁLÁS: 2012. augusztus 16. 14:00
Tizennégy éves korig a nebulók kapucniját nem szabad húzózsinórral tervezni, és még a nagyobbaknál is súlyosan balesetveszélyesnek számít a visszacsúszást megakadályozó kupak. Gyermekruhákat és játékokat vontak ki a forgalomból a fogyasztóvédôk.
Bors

Sapkát vagy tépőzáras kapucnis dzsekit kell adni a kisgyermekre, ha fázik a feje, bármennyire is kényelmesnek tűnik a felnőttek által napi használatban levő húzózsinóros kapucnis kabát. Az uniós szabályok szerint semmilyen, veszélyhelyzetet előidéző termék nem kerülhet a kicsik közelébe.

– Nálunk szerencsére nem, de Európában több helyen is előfordult már súlyos baleset a kapucnik zsinórja miatt. Előfordulhat, hogy a csúszda tetején beakad, és szinte felakasztja a gyereket. Hasonlóan életveszélyes helyzet alakulhat ki a mozgólépcsőn vagy egy becsukódó jármű ajtajánál, ha a húzózsinór vége, főleg, ha azon csomó van, becsípődik és rántja magával a fiatalt. Ezért tizennégy éve s kor alatt ez a megoldás tilos – mondta dr. Gervainé Ritter Csilla, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság vezető főtanácsosa.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség 2012. első félévében 25 kereskedelmi egységben, összesen 35 fajta, 225 db veszélyes csecsemő- és kisgyermek-ruházati terméket talált és vont ki a forgalomból, mivel a nem megfelelően alkalmazott húzózsinórok, illetve húzózsinór-végződések miatt a termékek nem teljesítették az alapvető termékbiztonsági követelményeket.

Qifeng 6060C kapucnis bébi széldzseki

Az előírás szerint tilos a kiskorú gyerekeknél a kapucniba gumizsinórt húzni, aminek a végén lezáró kupak van, mert túl a fulladásveszélyen a gumizsinór meghúzásakor visszacsapódó kupak a szem épségét veszélyezteti. Ezt ezért vonták ki a forgalomból.

Sun & Ocean, T&K, SUN-Beach lányka bikinik

A lányka fürdőruhákon nem lehet nyaknál vagy háton megkötendő pánt. Az előbbit fojtásveszélyre hivatkozva tiltják az előírások, az utóbbit a játék közbeni beakadása miatt tartják balesetveszélyesnek. Ezek helyett a szakemberek nyakba akasztós és fixpántos felsőket javasolnak.

Sweet Dew P004 esőkabát

Ezek kapucniját zsinórral lehet megkötni, aminek a végén csomó, és azt védő műanyag kupak található. A termék több okból is veszélyes. Egyrészt a zsinórok jelentenek fojtási és fulladásveszélyt, amennyiben közlekedés, vagy játék közben beakadnak valamibe, másrészt a kupakokat, ha a csomó kikötődik, a gyerek lenyelheti.

Gumis jojó

Két játékra is szigorú betiltás várt. A sündisznós jojólabda szerencsétlen esetben visszarepüléskor tekeredhet a gyerek nyakára, míg egyes játékbabáknál a gombelemek fedele nincs alaposan rögzítve, ezért könnyen lenyelheti a gyermek.

Izzósor

És végül itt van a karácsonyfa izzósora, aminek sem a hálózati dugója, sem a vezetékek keresztmetszete nem felelt meg az előírásoknak. Az, hogy az izzófoglalat feszültség alatt átütött és a túlmelegedésével a fenyőt is lángra lobbanthatta volna, már csak hab a tortán.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.