Keyra szerint bűntényhez lopták a bombát

párkapcsolat
PUBLIKÁLÁS: 2012. június 29. 16:00
Párkapcsolatuk és munkájuk, anyagi helyzetük felől érdeklődtek olvasóink, míg a Bors a napokban ellopott világháborús bomba sorsáról kérdezte Keyrát.
Hu-Zo

 

ÁLLÁS Lillát az érdekelte, 23 év után válthat-e munkahelyet?

– A kora miatt ne aggódjon, lesz munkája, sőt, a váltás anyagilag is sikeres lesz. Venni fogja a jelet, ha mozdulhat, s az új lehetőségért nem kell kompromisszumot kötnie.

ÖRÖKSÉG Marika az anyagi jövőjét firtatta.

– Egyelőre kisebb pénzek jönnek, ami a család életét segíteni fogja. Jövő év áprilisa és októbere között viszont örökségre is számíthat.

ÚJRA EGYÜTT Marcsit 15 év után válságba jutott kapcsolata nyugtalanítja.

– Még ha külön is költöztek, eszükbe se jusson beadni a válókeresetet! Három-négy hónap elteltével látok esélyt a megújulásra. Úgy vélem, egy kicsit el kellett távolodniuk egymástól, hogy újra közel kerülhessenek.

VONZALOM Zsuzsannát az foglalkoztatja, visszajön-e a szerelme?

– Szeptember–október táján van esély a folytatásra, addig azonban kitart a volt társa új kapcsolata. A közös múlt, s az ön személye azonban győzni fog. A párja kezdeményez majd, de nem baj, ha finoman bátorítja.

BOMBA A Bors arra volt kíváncsi, hol lehet, és mi lesz a Simontornyánál megtalált, ám a tűzszerészek kiérkezéséig ellopott II. világháborús robbanótesttel?

– Két, szoros kapcsolatban álló személy vitte el a bombát, amit bűncselekményhez akarnak a későbbiekben felhasználni. Úgy látom, az ország déli részén rejtették el, biztonságos, őrzött helyen. Nagyjából három hónap múlva, egy informátor révén kerül elő a robbantótest. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.