A járókelők sokszor megbámulják, mikor egy férfi és egy nő között nagy a korkülönbség, és az is feltűnik a környezetnek, ha a férfi alacsonyabb a kedvesénél. A kis növésű férfi sztárok azonban gátlás nélkül választanak nyakigláb partnereket.
– Annak, hogy az alacsony férfiak magasabb partner mellett döntenek, sok oka lehet, de ez ösztönös választás is lehet, mikor az ember nem méricskél, nem veszi figyelembe a szokásokat és a kulturális elvárásokat, hanem az érzelmeire hallgat – mondta Csehák Hajnalka pszichoanalitikus.
– Sok emberben munkálkodik egyfajta dacosság a társadalmi elvárásokkal szemben, és minden élethelyzetben, még a párválasztásban is, próbálnak valami mást, valami megdöbbentőt tenni. Míg más embereknél megfigyelhető egyfajta feltűnési vágy, amire még rá is tesznek egy lapáttal. Ezek a férfiak, ha nincs is tartós kapcsolatra kilátásuk, még akkor is olyan párt választanak, aki mellett feltűnhetnek. Ők a kedvesük külsejével erősítik a maguk megjelenését. Ebben az esetben felmerül a kisebbrendűségi érzés gyanúja, vagyis sejthető, hogy az illető pasi nem elégedett a róla kialakult képpel. Ők a megjelenésük, fellépésük vélt vagy valós hiányosságait a barátnőjük, feleségük szépségével pótolják – mondta a szakértő.
Még mindig élnek az előítéletek
– Tapasztalataim szerint a nők biztonságban érzik magukat, ha nagyobb testhez bújhatnak, és számukra ösztönösen úgy tűnik, hogy a kevésbé magas férfi kevésbé tud oltalmazni. Ez persze sztereotip, előítéletes gondolkodás, amely szerint, ha valaki magas és izmos, akkor bizonyára lelkileg is erőteljes.
A nőket általában zavarja, ha a férfi alacsonyabb. Ilyenkor kényszerből lapos sarkú cipőt hordanak, vagy fotózásnál egy lépcsőfokkal lejjebb állnak meg, vagy behajlítják a térdüket, kissé összegörnyednek, hogy az összhatás kedvező legyen.
– Nem mellesleg azt látom, hogy a társadalmi rang, a hírnév és az anyagi helyzet erősen befolyásolja a nőket, amikor alacsonyabb férfit választanak. Dőreség lenne azt gondolnunk, hogy emberi kapcsolatokban nincs érdek, legyen szó akár szerelemről is! – zárta gondolatait Csehák Hajnalka.
Norbi: nekem mindig bejöttek a sudár nők
Schobert Norbert fitneszguru ugyan néhány centivel magasabb feleségénél, de ha Réka magas sarkú topánt vesz fel, kedvese fölé emelkedik.
– Nekem mindig bejöttek a magas nők, csodálom őket, és büszke vagyok Rékára azért is, mert sudár, szép nő. Egyébként pedig a férfinak nem a testével kell uralnia a nőt, hanem a szellemével. Szóval inkább vagyok 140 centis király, mint 190 centiméteres biztonsági őr. Rubint Réka fitneszlady szerint régen rossz, ha a magasság számít a kapcsolatban és a nőnek nem fizikailag kell felnéznie a férfira.
– A férfi legyen érzelemben gazdag és igyekvő. Az ilyen férfi lehet, hogy alacsonyabb a kedvesénél, a párja mégis úgy néz fel rá, mint az istenre.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.