Nem véletlenül jelentkezik az undor, mivel sok nyavalyát és súlyos kórókat is átadhatnak a galambok az embernek. Azért ne váljunk galambgyűlölőkké, mivel itt sem a madarakkal van a baj, hanem a városainkban létrejövő természetellenes életfeltételek miatt.
A megszáradt ürülékből felszálló porral terjed a papagájkór, ami erős influenzaszerű tünetekkel jelentkezik, és egy alattomos, csak röntgennel kimutatható tüdőgyulladássá fajulhat. Zágrábban például a galambok fele, Párizsban a kétharmada fertőzött ezzel, tehát Budapest is valahogy így állhat.
Ugyanígy terjed egy gombaspóra is a madárürülékből a levegőbe, ami a légutakat támadja. A madárürülékről coli és a szalmonella baktériumokkal is telítődhet lakásunk vagy a munkahelyünk, ezt akár a cipőtalpunkon is behordhatjuk oda.
A madárcsoportok élőhelyei környékén a levegőben az állatok számára normális, saját fajspecifikus antigének mutathatóak ki, amik rendszeresen belélegezve szintén súlyos allergiát válthatnak ki az emberekben. Mint látható, célszerű a galambcsapatokat kizárni a szomszédságból vashálóval, vagy valamilyen egyéb eszközzel.
Tóth Zsigmond természetgyógyász minden pénteken hasznos információkat ad olvasóinknak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.