Magánéletünk sínyli meg munkánkat

PUBLIKÁLÁS: 2012. március 20. 21:00
Túlvállalják magukat a hazai munkavállalók – állítják a szakemberek. Persze nehéz erről bárkit is lebeszélni, hiszen a válság óta még jobban féltik állásukat az emberek, ezért szinte mindent elvállalnak, hogy bizonyítsák: szó szerint élnek-halnak a cégért.
A duguláselhárítónak és a dokinak is nehéz

A rendszeresen 24 vagy 48 órás, esetleg ennél is hosszabb ügyeletet vállaló kisvállalkozók (pl. duguláselhárító, zárszerelő stb.), akik ezért sosem kapcsolhatják ki a telefont, s akiknek ezért állandóan munkára készen kell állniuk

Mindazok, akiknek foglalkozásuk jellegéből adódik, hogy a területükön mindig naprakésznek kell lenniük, illetve bármikor történhet olyasmi, ami miatt azonnal „bevethetik“ őket (pl. újságírók)

Sok-sok szervezést igényel azok (magán)élete is, akiknek aktív éveik alatt lényegében folyamatosan fejlődniük, tanulniuk, hogy a pályán maradhassanak (pl. orvosok, jogászok, fordítók, informatikusok stb.)

Szintén össze kell hangolniuk hivatásukat otthoni teendőikkel azoknak, akik rutinszerűen, rendszeresen visznek haza munkát. Pl. pedagógusok, akiknek ugyan mindenkinél hosszabb a nyári szünetük, ám egy tanév alatt több ezer dolgozatot, tesztet kell értékelniük, amit zömmel - értelemszerűen - csak otthon tudnak elvégezni









Bors
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.