
Nem kell drámai vagy sértő dolgokra gondolni. Sokszor épp az ártatlannak tűnő félmondatok azok, amik elrontják az együttlét előtti varázst. Összegyűjtöttük azt az 5 mondatot, amit jobb, ha nem mondasz. Legalábbis akkor nem, ha szeretnél még forró pillanatokat az este folyamán.
Hacsak nem akarsz azonnali mesterséges libidó-csökkentést végrehajtani a pasidon, a családról ne most.
Amikor a pasid épp megpróbál ráhangolódni arra, hogy úgy szeressen, mint egy görög isten, semmi nem zökkenti ki jobban a hangulatból, mint egy “Anya amúgy már beáztatta a káposztát vasárnapra” típusú kiszólás.
Ez nem azt jelenti, hogy nem fontos, amit mondasz – csak nem akkor.
Nem. Nem cuki. Ő férfias, dögös, felnőtt és kívánatos.
A „cuki” szó az ölben ülő nyuszikának, egy egyéves kisbabának vagy egy kiskutyának jár. Egy férfinak nem. Egy férfiasságnak meg végképp nem, – ha ez valakinek egyáltalán eszébe jut.
A férfiak agya másként működik, és a „cuki” náluk valahol a barátzónában rezeg. Az együttlét előtt egy „nagyon kívánlak” tízszer hatásosabb, mint egy „de kis helyes vagy”.
Na, ezt hagyd el. De tényleg.
Persze, jogos, hogy az ember néha bizonytalan. De ez az a pillanat, amikor nem kell tőle megerősítést várni. Mert ha már meztelenül állsz előtte, valószínűleg úgy gondolja, hogy elég vonzó vagy ahhoz, hogy hát...akarja, hogy meztelenül állj előtte.
Meg az együttlét nem szépségverseny. Hanem szenvedély, mozdulat, zaj, testek, érzelmek, érzékiség. Ne próbálj meg szép lenni – legyél inkább jelen. Magabiztosan, úgy, hogy tudod mit akarsz.
Klasszikus gyilkos mondat.
Ha ő valami intenzív, szenvedélyes estére készült, ezzel a félmondattal kb. annyit mondasz, hogy: „Csak legyünk túl rajta.”
Ha tényleg fáradt vagy, mondd meg, de ne így. Ne abban a 3 másodpercben, amikor ő azt hiszi, hogy most jön a film csúcspontja.
Ezt is inkább hanyagold. Ez olyan, mintha azt mondanád: „Azt hittem, béna leszel.”
Oké, lehet, hogy pozitív megerősítésnek szántad, de ennek inkább olyan hatása van, mint egy finom pofonnak, ami felébreszt egy szép álomból.
Az szeretkezés előtti pillanatok nem arról szólnak, hogy meglepetéseket értékelünk. Nem kell intim referenciát adni, sem szintidőt mérni. Egyszerűen csak hagyd, hogy jó legyen. Ha jó, azt meg inkább mutasd meg!
Az együttlét akkor jó, ha jelen vagy benne. Nem jár máshol az agyad, nem másnak akarsz tetszeni, és nem statisztikát gyártasz.
Így építheted az önbizalmadat a hálószobában a párkapcsolati coach szerint:
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.