

Biztosan veled is előfordult már, hogy táskás vagy karikás szemmel ébredtél fel, és pontosan tudtad, hogy nincs az a korrektor- és alapozómennyiség, amivel segíthetnél magadon. A szem alatti rész ugyanis egy nagyon érzékeny terület, ami a bőrgyógyászatban és az esztétikában is problémát jelent. Ezért nem csoda, hogy a szépségápolási boltok polcai roskadoznak a különböző szemtapaszok, krémek és szérumok alatt, amelyek fiatalosabb külsőt ígérnek. De vajon melyek a legjobbak? Eláruljuk, mire esküsznek a szakértők!

Nem tudod, mi az, ami valóban használ táskás vagy karikás szem ellen? A szakértők szerint rengeteg termék nem hozza meg a várt eredményt, hiszen a szem alatti beesett karikákat és a puffadtságot is egy kalap alá veszik. Ezért érdemes először különbséget tenni a kettő között, hogy a megfelelő módon kezelhesd őket.
A szem alatti problémák sokszor több tényezőből állnak, azaz a táskák, a pigmentfoltok és a bemélyedések egyszerre is jelen lehetnek
– magyarázta Dr. Brianna Olamiju a Women’s Health-nek, aki szerint érdemes felmérned, hogy mivel is állsz szemben, és csak ezt követően megvásárolnod az adott terméket. Lássuk tehát, hogyan tudod megkülönböztetni és eltüntetni őket!
A legtöbben a táskás szemet a rossz éjszakai alvás tüneteként kezelik, pedig nemcsak az alváshiány okozhatja a problémát, hanem az öregedés természetes velejárója is lehet, amely az itt elhelyezkedő zsírpárnáknak „köszönhető”. Az utóbbiak mindig láthatóak és nyomásra puhák.
Az idő előrehaladtával a szem mögötti zsírpárnákat rögzítő vékony membrán elkezdhet gyengülni, ami lehetővé teszi a zsír kidomborodását és tartós puffadtsághoz vezet
– hangsúlyozta Gabriel Chiu plasztikai sebész a lapnak, aki szerint erre egyetlen megoldás létezik, mégpedig a sebészeti beavatkozás.
Azonban, ahogyan utaltunk rá, a szem alatti puffadás nem mindig végleges, hiszen például az allergia, a magas sótartalmú étrend, az alkoholfogyasztás és az alváshiány is előidézheti. A szakértő szerint ezért ebben az esetben érdemes néhány terméket bevetni a táskás szem ellen. Keresd a koffeintartalmú készítményeket, amelyek összehúzhatják az ereket, vagy használj zöld teát, de hűtött szem alatti gélpárnát vagy gua sha követ is bevethetsz.

Ezt a problémát is az alváshiányhoz kötik, pedig nem csak egy átvirrasztott éjszaka állhat a hátterében. Ugyanis, ha a karikák vöröses, kékes vagy lilás színben pompáznak, akkor azt nagy valószínűséggel az öregedéssel járó elvékonyodott bőr okozza, amiben a genetika is szerepet játszik. Azonban, ha a karikák inkább barnásabbak, az a hiperpigmentációnak vagy a fényvédő nélküli napsugárzásnak tudható be.
Amennyiben az elvékonyodott bőr áll a karikás szem hátterében, érdemes kipróbálnod a koffeines termékeket, illetve peptideket és retinolt is bevethetsz. Emellett a bőrgyógyászok szerint a ceramidokat tartalmazó kencék szintén segíthetnek a sötétség halványításában. Továbbá a minőségi alvás és az allergiák kezelése is fontos lépés lehet a karikás szem ellen.
Ebből a videóból egy otthoni trükköt leshetsz el, amely nagyszerű a szem alatti sötét karikák ellen:



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.