Christopher Nolan nem kisebb motivációval indult neki az Odüsszeia filmnek, minthogy pótolja az utóbbi évek görög mitológiai hiátusát. A film egy szürreális tripnek készül, ahol a jól ismert kánon vegyül az alkotó fantáziavilágával. Utóbbi viszont teret enged olyan újítónak szánt kreatív döntéseknek is, amiket a nagyobb közönség vagy elfogad, vagy szanaszét oltják a kommentfalakon. A 12 év rabszolgaság és a Fekete Párduc filmekből ismert Lupita Nyong’o éppen ebbe szaladt bele.

Lupita Nyong’o bőven kapja a kritikát, miután ő alakítja a trójai háborút kirobbantó Szép Helénát. Egy olyan karakterről van szó, akiről bár Homérosz művében nem volt részletes karakterleírás, de a művészettörténet több évszázadnyi ábrázolásban világos bőrűként formálták meg, és a modernebb értelmezésű Trója című filmben is Diane Kruger játszotta őt. Ettől a megszokott ábrázolástól a kenyai színésznő erősen eltér és emiatt folyamatosan kapja a rasszista kommenteket lényegében bárhol, ahol fórum alakul ki a hamarosan érkező film kapcsán.
Némi csend után Lupita Nyong’o is megszólalt a személyét érintő gyűlöletcunami ellen. Egy interjúban viszonylag röviden indokolta, hogy miért pont őt választották a szerepre:
Ez egy mitológiai történet.
A színésznő a történet természetéből fakadó fantáziára utalva magyarázta, hogy akár ő is lehet Szép Heléna. A folytatásban kiállt a rendező döntése mellett:
Én erősen támogatom Chris alkotói szándékát és ezt a verzióját a történetnek. Az Odüsszeia szereposztása a világot szimbolizálja. Nem fogom az időm védekezésre fordítani. A kritika létezni fog akár beleszólok, akár nem.
Sokan aggódnak azért, hogy a Christopher Nolan-filmek következő darabja meddő földre érkezik, mert az Odüsszeia előzetest ott kritizálják, ahol érik. Lupita Nyong’o szerepvállalása mellett Travis Scott jelenléte is komoly felháborodást szított, nem beszélve arról, hogy egyszerűen mindenki perfekt amerikai akcentussal beszél a filmben és az összkép is egyszerűen túl modern ahhoz, hogy el lehessen adni. Arról nem is beszélve, hogy a pletykák szerint Elliot Page, korábbi nevén Ellen Page kapta a legendás Akhilleusz szerepét, akit korábban Brad Pitt keltett életre. Igaz, ezt hivatalosan még nem erősítették meg.
Hogy miként teljesít a Matt Damon, Anne Hathaway, Zendaya, Tom Holland és Robert Pattinson főszereplésével készült film, azt július 16-tól a hazai mozikban mi is láthatjuk.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.