Ed O'Neill több évtizeden átívelő karrierje főként televíziós sorozatokban nyújtott alakításokból áll. A színész ma ünnepli kerek 80. születésnapját, legjobb szerepeivel köszöntjük az örök Al Bundy-t.

Ed O’Neill eredetileg nem a színészi karriert képzelte el magának. Ifjú titánként a Pittsburgh Steelers amerikai futball csapatának edzőtáboráig vitte, és sportemberként akart érvényesülni. Azonban a táborban kitették a csapatból, így futballkarrierje véget ért, mielőtt igazán beindulhatott volna. Érdekes, hogy a nevét világszerte ismertté tevő Egy rém rendes családban alakított karaktere, Al Bundy is ügyes futballjátékosként indult a középiskolában, azonban számára is derékba törtek a sportos álmok. A sorozat visszatérő vicce volt, ahogy Al a régi szép időkről nosztalgiázott, amikor még ő volt a gimi királya. Ed O’Neill-t végül homlokon csókolta a múzsa és visszament egykori egyetemére és színészmesterséget tanult. Kezdetben színpadon és kisebb televíziós szerepekben próbált érvényesülni.
A nagy áttörést az Egy rém rendes család sorozat apai szerepe, Al Bundy karaktere hozta el számára. A megcsömörlött, csóró, kétgyerekes kertvárosi Al a televíziótörténet egyik legismertebb és legjobban megírt karaktere volt, de a népszerűséghez és a felejthetetlenséghez nagyon is hozzájárult Ed O’Neill játéka. A széria 11 évadon át futott, a főbb szerepekben láthattuk Al nagyhangú feleségét, Peggy-t, akit Katey Sagal alakított, valamint a gyerekeket, Bud-ot (David Faustino) és Kelly-t, akit az a Christina Applegate játszott, aki mostanában fejezte ki nemtetszését az akkori sorozatbeli gardróbjával kapcsolatban. A szériából még magyar változat is készült Egy rém rendes család Budapesten címmel, ami messze elmaradt az eredeti minőségétől és sikerétől is.
Az Egy rém rendes család végeztével a színész nehezen talál új elfoglaltságot. Ismét visszatért a széria előtti kisebb film- és sorozatszerepekhez, de összességében szinte láthatatlan maradt, vendégszerepekkel igyekezett fenntartani nehezen szerzett hírnevét. A hullámvölgyből ismét egy sorozat rángatta ki a 2000-es évek elején.

Úgy tűnik Ed O’Neill csak családos emberként tud igazán érvényesülni a színjátszás világában. A Modern család szériában a család legidősebb tagját, Jay Pritchettet alakította, aki a meseszép Sofía Vergara által megformált Gloriát vette feleségül. A sorozat a kicsit sem hétköznapi felállású Pritchett család ügyes-bajos hétköznapjait követi nyomon, a cselekményt időnként dokumentarista, interjú jellegű képek szakítják meg, ahol a szereplők a kamerába nézve nyilatkoznak, mintha egy reality sorozatot látnánk. A szériát dicsérték a szerteágazó mozaikcsaládok régóta vágyott megjelenítése és a sztereotípiák humoros kifigurázása miatt, valamint a színészek játéka sem hagyott kívánnivalót maga után. Ed O’Neill viszontagságos szakmai küzdelmei után a vágyott elismerést is megkapta, Emmy-díjra jelölték a Modern családban nyújtott alakításáért.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.