"Minden porcikám megsemmisült" – Valódi fegyverekkel lőttek! Elkaptuk a Sárkányok Kabul felett sztárját

November 20-án kerül a mozikba Dyga Zsombor rendezésében a Sárkányok Kabul felett című új magyar akciófilm. A sajtó számára tartott vetítés után a film főszereplőjével, Jászberényi Gáborral beszélgettünk, aki az adrenalindús és kihívásokkal teli forgatásról osztott meg kulisszatitkokat. 

Sárkányok Kabul felett: extrém forgatási körülményekről mesélt Jászberényi Gábor 

Jászberényi Gábor neve olyan filmekből lehet ismerős, mint az Oscar-díjas Deák Kristóf Az unoka című thrillere, vagy a Sopsits Árpád rendezésében készült A martfűi rém. A színházkedvelők pedig a Vígszínházban láthatják most A Vándorkutya című darabban. A soproni születésű színész rendszeresen főgonoszokat, bűnözőket, vagy épp a regnáló hatalom könyörtelen figuráit alakítja, ezúttal azonban sokkal hálásabb szerepet kapott, egy valódi hős bőrébe bújt a Sárkányok Kabul felett című magyar akciófilmben. 

Kerekes Bálint hadnagy szerepében halált megvető bátorsággal menekíti honfitársait Afganisztán repülőterén keresztül. A forgatást megelőzően a Magyar Honvédség támogatásával a stáb valódi alaki kiképzésen vett részt, ahol kitanulták a fegyverviselés, a vezényszavakra való reagálás és az alakzatban való együttmozgás minden csínját-bínját. Jászberényi Gábor a kiképzésről és a forgatás lelki és fizikai utóhatásairól mesélt a Borsnak. 

Meglehetősen akciódúsra sikerült a Sárkányok Kabul felett. Mennyi volt ebből a valós helyszíni technika, és milyen hatással volt rád? 

Jászberényi Gábor: Volt pirotechnika, illetve az összes lövés valódi fegyverekkel, vaktölténnyel történt. Emiatt minden nagyon valóságosnak tűnt, ugyanakkora hangerővel dördült a fegyver, és ugyanúgy visszarúgott, mintha élesben lőttünk volna. Az adrenalin kiélesíti az ember érzékeit, inkább segített abban, hogy sokkal jobban jelen tudjak lenni. Azért a nap végén éreztük, hogy leszakad kezünk-lábunk, végülis ott voltunk egész nap teljes menetfelszerelésben, a lövések miatt pedig alig hallottunk a fél fülünkre.  

Milyen tapasztalatokkal távoztál az előzetes alaki kiképzésről? 

J.G.: Felsejlett bennem, hogy mi lesz velem, ha a magam szabadságvágyával kell ott a katonák között jelen lennem, hogy fogom viselni a parancsokat. De az a helyzet, hogy minden inkább kérés volt, mint parancs, és azt érezted, hogy minden kérésnek oka van. Ha így tartod a fegyvert, akkor a nap végére le fog szakadni a vállad. Nem azért kell úgy tartani, mert a parancsnok azt mondta. Ugyanez vonatkozott a felszerelés viselésére, és ugyanez vonatkozott az alaki dolgokra is. Mindenki segítőkész volt, nem is hierarchiát éreztem, hanem inkább felkészültséget és tapasztalatot. 

A megszerzett tudás fényében milyen arányban csináltad te a rázósabb akciókat, és mennyi volt a kaszkadőrök szerepe? 

J.G.: Ez mindig örökös harc, hogy csinálhat-e a színész kaszkadőrmutatványokat vagy sem. Amíg csak bírtam kihisztiztem magamnak, hogy én csinálhassam, így van a filmben jónéhány olyan jelenet, amiben ténylegesen én hajtom végre a mutatványokat. Megtisztelő érzés volt ezek között a vérprofi kaszkadőrök között dolgozni. Szerencsére semmilyen komoly sérülés nem történt, kék zöld voltam mindenhol, de az benne van a pakliban. 

Megviselt a forgatás? 

J. G.: Nem mondanám, hogy megviselt, ott, abban a pillanatban nem. Közel 50 napig forgattunk és időnként voltak leállások. Olyankor a szüleim meg a barátaim mondogatták, hogy amikor rám néztek azt látták, hogy megváltozott a tekintetem, karikás a szemem, és látszik rajtam, hogy nagyon keményen nyomjuk. Én akkor ezt még nem éreztem, csak a forgatás lezártával szakadt rám az egész és éreztem, hogy minden porcikám megsemmisült. Ez volt a mélypont, mondhatjuk így.  

Milyen volt a stábhangulat és a közös munka ilyen felfokozott körülmények között? 

J. G.: Egy forgatás mindig nagyon intenzív, össze vagy zárva 12 órát naponta a stábbal, ilyenkor természetes, hogy szövődnek barátságok. De itt többről volt szó, itt valami bajtársiasságnál is több alakult ki közöttünk. Én úgy érzem az életem részei lettek ezek az emberek, és soha nem fogom elfelejteni őket. Ez nyilván abból is fakad, hogy ez egy nagy adag közös fizikai és lelki megterhelés volt, sőt, ha mondhatjuk így, akár trauma.  

A film egyik csúcspontján a karaktered az életét is kockára téve megmenti a Mészáros Blanka által alakított Takács Eszter doktornőt. Te mennyire látod magadban, hogy ha úgy hozná az élet, képes lennél ilyen vakmerő tettekre? 

J. G.: Ha muszáj lenne természetesen megcsinálnám, de önként nem jelentkeznék. Én olyan típusnak tartom magam, akit inkább a nyugalom száll meg és kiélesedek, ha extrém helyzet van. Ilyen értelemben tudtam azonosulni ezzel a szereppel.  

Mi az, amit biztosan magaddal viszel ebből a projektből? 

J. G.: Azon túl, hogy ez egy akciódús film, én nagyon szeretem benne ezeket a ki nem mondott dolgokat, apró összenézéseket, amikor szavak nélkül kommunikálnak az emberek. Én ezt az egészet viszem magammal. Ugyanakkor kaptam egy erős visszaigazolást is azáltal, hogy megismerhettem a katonákat, akikkel együtt dolgoztunk. A színészekhez hasonlóan bennük is megvan ez a végtelen elhivatottság, és örömmel fedeztem fel ezt a párhuzamot köztünk.