Sport

Újra balhé lesz Pozsonyban?

(turcsik)

Létrehozva: 2012.07.18.

Hatalmas rendőrségi készültségre lehet számítani a szlovák fővárosban a holnap esti Slovan–Videoton EL-selejtező előtt. Sokan a húsz évvel ezelőtti magyar szurkolóverés megismétlődésétől tartanak.

 

A várakozásoknak megfelelően hatalmas a biztonsági készültség a Videoton Slovan elleni pozsonyi Európa Liga-selejtezője előtt. A magyar bajnoki ezüstérmest ezernél is több szurkoló kísérheti el a szlovák fővárosba, ahol – emlékezetes – húsz évvel ezelőtt véres jelenetek játszódtak le. 1992. szeptember 17-én a Ferencváros játszott BEK-meccset a Slovan ellen (1-4), és a stadionban fekete maszkos kommandósok válogatás nélkül ütötték-verték a zöld-fehér rajongókat. Az egyértelmű rendőri túlkapásból hatalmas, politikai töltetű balhé keveredett. Sokan úgy vélték, hogy a durva hatósági fellépés az akkoriban önállósodó Szlovákia részéről burkolt figyelmeztetés volt az országban élő magyar kisebbség számára. A két ország viszonya azóta sem túlságosan baráti. A „békülést” kizárólag sportvonatkozásban a 2008. november 1-jei DAC–Slovan szlovák bajnokin történt újabb magyar szurkolóverés sem szolgálta.

Hogy csütörtökön lesz-e balhé, most még nem tudni. Az interneten mindenesetre a Videotonnal normál esetben nem szimpatizáló magyar szurkolók is támogatásukat fejezték ki, sőt egyesek arra készülnek, hogy a „Ki a f..zomaz a Jan Slota?” feliratú transzparenssel, a helyszínen drukkolnak majd Paulo Sousa csapatának. A szélsőséges nacionalista Szlovák Nemzeti Párt elnökének ilyen jellegű emlegetése valószínűleg csak olaj lenne a tűzre. Mindenesetre a Slovan sajtófőnöke azt mondta a Borsnak, hogy komoly biztonsági intézkedésekkel készülnek a mérkőzésre.

– Eddig ötezer Slovan-drukker vett jegyet a meccsre, de a belépők mindig a találkozó napján fogynak a legjobban – mondta Tomás Cho. – A rendőrségtől egyelőre nem kaptunk információt, mekkora erőkkel,milyen létszámban biztosítják a stadionon kívül a rendet, mi mindenesetre a megszokottnál több biztonsági embert foglalkoztatunk majd.

 

Kormányfői találkozó

Szlovák források úgy tudják, hogy a nagy futballbarát hírében álló miniszterelnök, Robert Fico rajong a Slovanért, ha nem lesz más programja, kilátogat az összecsapásra. Ha így lesz, összejöhet egy kormányfői találkozó, hiszen a Bors tudomása szerint Orbán Viktor is a helyszínen szurkol kedvenc csapatának.   

 

Európa Liga-selejtező Slovan-Videoton, Holnap, 20.15   

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142666_auto_resized.jpg
origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713588012
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145198_auto_resized.jpg
vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713588012
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713588012
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713588012
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja