Sport

Kiderült, mi köze van Egerszegi Krisztinának Milák Kristófhoz

szs

Létrehozva: 2021.07.28.

Ha tizenhat éve az érdi Mazsola úszótanfolyam vezetőjének, Egerszegi Klárának nem akad meg a szeme Milák Kristófon, sose nyert volna 200 pillangón olimpiai aranyérmet.

Forrás: Nemzeti Sport

De nyert, és nem is akármilyen előzmények után..! A bemelegítés során ugyanis elrepedt Milák Kristóf úszónadrágja, szerencsére 10 perc alatt cserélt, és innentől versenyt futottak az idővel.

Amikor a dressz szakadt, lőttek a csúcsjavításnak – emlékezett a 21 éves Honvéd-klasszis. – Ha egy úszó szemüvegével vagy sapkájával történik valami, az maga a halál. Szerettem volna rekordot elérni, de ez nem sikerült. Az aranyérem súlyra nagyon nehéz, legalább annyit nyom, mint amennyi energiát fektettek belém a családtagjaim és az edzőm. Mostantól a tokiói 100 pille foglalkoztat, aztán két hónapig nem akarok medencét látni.

Amúgy az érző lélek Milákra jellemző, hogy diadalát követően a 200 vegyesen 7. helyezett Hosszú Katinkát vigasztalta.

13-0 a medencében

– Az én hibám ez a nadrágrepedés, de nem az egyéni csúcsa maradt el, hanem a világrekordja – ismerte el Selmeci Attila –, ugyanis késve indultunk melegíteni, ebből kapkodás következett. Szerencse, hogy jól sült el a dolog. Egyetértek azzal, hogy Kristót olyan előnnyel nyert, mint ha egy futballcsapat 13-0-ra verte volna az ellenfelét. Köszönöm édesanyjának, Ildikó asszonynak és édesapjának, Mihálynak az áldozatos segítséget. Ha nem viselik gondját a bajnoknak, aligha lenne Eb-, vb- és olimpiai aranyérmes, továbbá a szám világcsúcstartója.

Aranykovácsnak nevezhető az ötszörös olimpiai bajnok Egerszegi Krisztina leánytestvére, Klárika, a remek edző, aki korábban a Bp. Spartacusban együtt dolgozott Kiss László exkapitánnyal. Később az érdi utánpótlás-neveldében, a Mazsola nevűben két tréner társaságában, Plagányi Zsolttal és Selmecivel művelt csodákat.

Különleges alkatú

Amikor az ötéves tárnoki Milák a keze alá került, a kismedencében pár centiről figyelve meglátta a fiúcskában a csiszolatlan gyémántot. Azt, hogy testének fajsúlya, vízfekvése, laza alkata különleges, e sportágra predesztinálta. Klára öt évig edzette a gyerkőcöt, de lesz még izgulnivalója az egykori érdi Kovács Benedekért, aki a 4x100 mix vegyes váltóban rajtol Tokióban, továbbá foglakozott Sós Dániellel, a jelenlegi kapitány, Sós Csaba fiával, és a szintén válogatott Tekauer Márkkal.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142423_auto_resized.jpg
origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713487211
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142641_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Orbán Viktor régóta példátlan lépésre szánta el magát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142187_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713487211
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132642_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713487211
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713487211
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Zclyq_O7u6ogBt2GgvrYyM574sgROIXh2hqlNt_hrUY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M0Yjk0NWU2MWEwZDRhZDM4NjY1MGJmNjYzYTZjNTk2.jpg
TELITALÁLAT

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget