De nyert, és nem is akármilyen előzmények után..! A bemelegítés során ugyanis elrepedt Milák Kristóf úszónadrágja, szerencsére 10 perc alatt cserélt, és innentől versenyt futottak az idővel.
Amikor a dressz szakadt, lőttek a csúcsjavításnak
– emlékezett a 21 éves Honvéd-klasszis. – Ha egy úszó szemüvegével vagy sapkájával történik valami, az maga a halál. Szerettem volna rekordot elérni, de ez nem sikerült. Az aranyérem súlyra nagyon nehéz, legalább annyit nyom, mint amennyi energiát fektettek belém a családtagjaim és az edzőm. Mostantól a tokiói 100 pille foglalkoztat, aztán két hónapig nem akarok medencét látni.
Amúgy az érző lélek Milákra jellemző, hogy diadalát követően a 200 vegyesen 7. helyezett Hosszú Katinkát vigasztalta.
– Az én hibám ez a nadrágrepedés, de nem az egyéni csúcsa maradt el, hanem a világrekordja – ismerte el Selmeci Attila –, ugyanis késve indultunk melegíteni, ebből kapkodás következett. Szerencse, hogy jól sült el a dolog. Egyetértek azzal, hogy Kristót olyan előnnyel nyert, mint ha egy futballcsapat 13-0-ra verte volna az ellenfelét. Köszönöm édesanyjának, Ildikó asszonynak és édesapjának, Mihálynak az áldozatos segítséget. Ha nem viselik gondját a bajnoknak, aligha lenne Eb-, vb- és olimpiai aranyérmes, továbbá a szám világcsúcstartója.
Aranykovácsnak nevezhető az ötszörös olimpiai bajnok Egerszegi Krisztina leánytestvére, Klárika, a remek edző, aki korábban a Bp. Spartacusban együtt dolgozott Kiss László exkapitánnyal. Később az érdi utánpótlás-neveldében, a Mazsola nevűben két tréner társaságában, Plagányi Zsolttal és Selmecivel művelt csodákat.
Amikor az ötéves tárnoki Milák a keze alá került, a kismedencében pár centiről figyelve meglátta a fiúcskában a csiszolatlan gyémántot. Azt, hogy testének fajsúlya, vízfekvése, laza alkata különleges, e sportágra predesztinálta. Klára öt évig edzette a gyerkőcöt, de lesz még izgulnivalója az egykori érdi Kovács Benedekért, aki a 4x100 mix vegyes váltóban rajtol Tokióban, továbbá foglakozott Sós Dániellel, a jelenlegi kapitány, Sós Csaba fiával, és a szintén válogatott Tekauer Márkkal.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.