Megviselte a koronavírus Milák Kristófot

Megviselte a koronavírus Milák Kristófot

Milák Kristóf
PUBLIKÁLÁS: 2020. október 16. 05:20
Sokat veszített az izomzatából, és teljesen magába zárkózott Milák Kristóf úszó, akit nagyon megviselt, hogy elkapta a koronavírust.
K. D.

Nemcsak fizikálisan viselte meg a világ- és Európa-bajnok úszót, Milák Kristófot a koronavírus, hanem lelkileg is. A fiatal, erős sportembert szó szerint ledöntötte a kór. Lázas volt, izom- és fejfájás gyötörte, valamint rendkívül gyengének érezte magát, ezért a tíznapos karantén alatt csak feküdt otthon. Szüleivel sem érintkezhetett, csak telefonon tartották a kapcsolatot, illetve kellő távolságból beszélgethettek.

Kristófot nagyon megviselte mentálisan a betegség. Amikor kiderült, hogy pozitív lett a tesztje, teljesen magába zárkózott, nem is nagyon lehetett vele kommunikálni – fejtegette a Borsnak a 200 méter pillangó világcsúcstartójának edzője, Selmeci Attila. – Ezért is kértük, ne kerüljön a nagy nyilvánosság elé, hogy elkapta a koronavírust. Időre volt szüksége, hogy feldolgozza a történteket.

Bár a 20 éves klasszis teljesen felépült, edzésbe még nem állhatott. Hétfőn és kedden kardiológiai vizsgálaton kell átesnie, hogy kiszűrjék az esetleges szövődményeket, amik akár tragédiához is vezethetnek.

Szerdán lesz eredmény, ez­után a válogatott csapatorvosának is még rá kell bólintania. Ha tőle is megkapja az engedélyt, akkor fokozatosan visszatérhet – fogalmazott a tréner, aki szót ejtett a Hosszú Katinka által életre hívott új versenysorozatról, az ISL-ről, valamint a decemberi országos bajnokságról is.

Előbbin szinte biztos, hogy nem tud részt venni. Legalább egy hónapra még szüksége lesz Kristófnak, hogy erőre kapjon, ugyanis sokat veszített az izomzatából. Legkorábban a döntőben segíthet az Iron csapatának, amennyiben eljutnak odáig Ka­tinkáék. Az ob-szereplése viszont nem forog veszélyben, az más kérdés, hogy milyen időkre számíthatunk majd tőle.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.