Gyermekáldástól szárnyal Könyves

Másnak adták három kupagólja egyikét.

Másnak adták három kupagólja egyikét.

A debreceni Könyves Norbert a Honvéd elleni Magyar Kupa-negyeddöntőben (3-1) háromszor is betalált a kapuba, igaz, a játékvezető a hivatalos jegyzőkönyvbe a harmadik találatát svájci-bosnyák csapattársának, Haris Tabakovicnak könyvelte el. A Vajdaságban született, az MTK-t és a Paksot is megjárt csatár kirobbanó formában van, hiszen a tavasszal már a bajnokságban is háromszor volt eredményes.

– A kedvesem terhes, hamarosan négyfősre bővül a család, így jelenleg maximális a boldogság az életemben – mondta a futballista. – Nem tagadom, en­nek is köszönhető, hogy a pályán sokkal jobban mennek a dol­gaim.

Anasztazia, Norbert és Manu már nagyon várják a kistesót © Facebook

Könyves azért is boldog, mert a DVSC versenyben maradt a Magyar Kupa-trófeáért.

– Végre jól játszottunk, sokat passzoltunk, próbáltunk olyan teljesítményt nyújtani, mint a bajnokság első felében. Nem volt rossz a Honvéd, de támadásban és főleg a befejezésekben most jobbak voltunk náluk. Na­gyon kellett nekünk ez a siker, mert ebből önbizalmat meríthetünk az idény hátralévő részére.

A 28 éves támadó tőlünk tudta meg, a harmadik gólját másnak adták, de nem bánkódik.

Könyves nagyon elemében volt a Honvéd elleni kupameccsen © DVSC.hu

– Nem számít, de higgyék el, hogy a gólvonal előtt még beleértem a labdába bal lábbal, mert úgy éreztem, máskülönben túl magasra pattanna.

Habár a debreceni játékosok tegnap pihenőnapot kaptak, Könyves nem unatkozott.

– Van egy négyéves kisfiam, így aktív pihenéssel töltöm az időm. Reggel elvittem óvodába, délután pedig közös játék a program.

Készülj velünk az ünnepekre! Készítsd el a legjobb recepteket!

@borsonline

Elindult a Bors #dellatanc kihívása 💃 Töltsd fel a saját #dellatanc videódat a borsonline.hu-ra és nyerj Samsung fülhallgatót! #bors #reklam #nekedbe

♬ eredeti hang - Bors