Gyermekáldástól szárnyal Könyves

Gyermekáldástól szárnyal Könyves

Debrecen
PUBLIKÁLÁS: 2018. április 05. 12:15
<p>Másnak adták három kupagólja egyikét.</p>
T. D.

A debreceni Könyves Norbert a Honvéd elleni Magyar Kupa-negyeddöntőben (3-1) háromszor is betalált a kapuba, igaz, a játékvezető a hivatalos jegyzőkönyvbe a harmadik találatát svájci-bosnyák csapattársának, Haris Tabakovicnak könyvelte el. A Vajdaságban született, az MTK-t és a Paksot is megjárt csatár kirobbanó formában van, hiszen a tavasszal már a bajnokságban is háromszor volt eredményes.

– A kedvesem terhes, hamarosan négyfősre bővül a család, így jelenleg maximális a boldogság az életemben – mondta a futballista. – Nem tagadom, en­nek is köszönhető, hogy a pályán sokkal jobban mennek a dol­gaim.

Könyves azért is boldog, mert a DVSC versenyben maradt a Magyar Kupa-trófeáért. 

– Végre jól játszottunk, sokat passzoltunk, próbáltunk olyan teljesítményt nyújtani, mint a bajnokság első felében. Nem volt rossz a Honvéd, de támadásban és főleg a befejezésekben most jobbak voltunk náluk. Na­gyon kellett nekünk ez a siker, mert ebből önbizalmat meríthetünk az idény hátralévő részére. 

A 28 éves támadó tőlünk tudta meg, a harmadik gólját másnak adták, de nem bánkódik.

– Nem számít, de higgyék el, hogy a gólvonal előtt még beleértem a labdába bal lábbal, mert úgy éreztem, máskülönben túl magasra pattanna.  

Habár a debreceni játékosok tegnap pihenőnapot kaptak, Könyves nem unatkozott.

– Van egy négyéves kisfiam, így aktív pihenéssel töltöm az időm. Reggel elvittem óvodába, délután pedig közös játék a program. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.