Az 1985–1986-os idényben társaival csodát vitt véghez a Barcelonával Sevillában vívott BEK-döntőben, ugyanis a 0-0-t követően a 11-es vetélkedésben a román bajnok nyert.
– Ez volt pályafutásom csúcsa – ismeri el Nizzából a Borsnak Bölöni, aki szerint a Steauában Miodrag Belodedici személyében igen képzett játékos söprögetett védősoruk tengelyében. –Talán nála is kiválóbb jobboldali bekkünk volt Stefan Iovan, aki ha ma futballozna, a világ legjobbjai közé tartozna.
Azt a szakértők egybehangzóan állapították meg, hogy a középpályán Tudorel Stoica és Bölöni László az akkori Európa legtechnikásabb duóját alkotta, a Steaua intelligenciájának számítottak, óramű pontossággal szedték össze, majd osztották szét a labdákat.
–Tilos kihagyni a sorból akkori gólképes támadónkat, Victor Piturcát, és persze edzőnket, Jenei Imre bácsit, akinek részvétemet fejeztem ki, miután augusztus 25-én elveszítette feleségét, az egykori klasszis tőrvívó világbajnok olimpikon Jenei Ilonát.
Ami pedig Ronaldót illeti: a 17 éves focistának a Sporting Lisszabon mestereként 2002 augusztusában először ő adott a bizonyítási lehetőséget az Inter elleni BEK-meccsen. Laci rögvest felismerte benne a klasszist, de arra kérte, hogy ne vigye túlzásba a cselezést.
– Idén nyáron a budapesti magyar-portugál Eb-meccs alkalmával találkoztam vele a Margitszigeten, és azt tanácsoltam: a Juventus után a Real Madridhoz térjen vissza, ám ő inkább Manchester Unitedet választotta. Csak találgatni tudok afelől hogy miért cselekedett így. A spanyolokkal számos kiemelkedő eredményt ért el, de érzésem szerint a szíve mélyén az angol labdarúgó-közeget jobban kedveli – ez dönthetett.
És hogy CR7 meddig marad a csúcson?
– Kockázatos a tippelés – reagál Bölöni. – A gumit is sokáig lehet nyújtani, aztán hirtelen elpattan. Cristiano 36 éves, látom rajta, már nem a régi, de kivételesen sportszerű életviteléből sokáig profitálhat.
Bölöni a magyar válogatottról megállapítja, a legutóbbi két Eb-döntőben való szereplése dicsérendő.
– Ám a hozzám hasonlók, akik ötven évet töltöttek el a futballsportban, pontosan érzékelik, hogy bár jó csapat, de még jelentősebb erőnléttel és mentális felkészültséggel többet érhet el. Mindenesetre már nem lehet elintézni egy kézlegyintéssel, mint tettük azt 3-5 évvel ezelőtt.
A nem mellesleg remek fogorvos utoljára a görög Panathinaikosnál edzősködött, azóta több ajánlatot kapott, de olyan típusút, ami szakmai értelemben felkeltette volna az érdeklődését, nem.
Erre mondjuk mi: ami késik, nem múlik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.